Májusi programok a városi könyvtárban

Május 6., kedd 17 óra – ifjúsági sarok
Spiritualitás a hétköznapokban mint megoldás. Nem csak spiriknek
A beszélgetős klubot vezeti Szűcs Katalin és Tatarek József.
Május 7., szerda 17 óra
Hétköznapok sodrásában. Író-olvasó találkozó Szász Andrással
A szerzővel Vajda Piroska, a Petőfi Népe újságírója beszélget.
Május 8., 15., 22., 29., csütörtökönként 9 órától
Szenior örömtánc Kocsisné Móczár Julianna oktatóval.
A program részvételi díjhoz kötött.
Május 8., csütörtök 17 óra
A földrajzi szabadegyetem sorozat keretében dr. Tarjányi József, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja A selyemút című előadását tartja meg.
Május 9., 16., 30., péntekenként 10 órától
Kerekítő mondókázó Varga-Újvári Borbála foglalkozásvezetővel.
A program részvételi díjhoz kötött.
Május 10., szombat 10 óra
Séta az erdésszel a Városi Parkerdőben. A madarak és fák napján szakmai túravezetőnk Nagy Dániel, Kiskunfélegyháza város erdészeti szakirányítója. Az erdőismereti sétára május 8-ig lehet jelentkezni a könyvtárban.
Május 13., kedd 10 óra
Kibővített Betűbölcsi a születés hete jegyében a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat és a Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében.
Május 15., csütörtök 17 óra
A jászfényszarui családok betelepülése Félegyházára. Előadó: Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója, néprajzkutató. A program a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szervezésében valósul meg.
Május 20., kedd 10 óra
Fido Bácsi Közhasznú Alapítvány kutyabarátság programja óvodásoknak. A mentett kutyák világnapján az alapítvány kutyusai részére felajánlásokat fogadunk.
Május 20., kedd 16.30
Könyvek Klubja olvasókör. A beszélgetést vezeti dr. Szabó Imre filozófus.
A közös olvasmány Daphne du Maurier Ne nézz vissza! című novellája, amely a könyvtár regisztrációs pultjánál kérhető.
Május 21., szerda 10 óra
A magyar természet napja és az európai nemzeti parkok napja jegyében Kiss Czakó Imrének, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársának előadása Természetvédelmi munka képekben címmel. A zöld könyvtári előadásra ezúttal általános iskolák felső tagozatos csoportjainak előzetes jelentkezését várjuk. A bejelentkezés sorrendjében tudunk helyet biztosítani.
Május 23., péntek 18 óra
A Feltrei F-Cube fotókör bemutatkozó kiállításának megnyitója. A tárlatot Katia Girardini, a feltrei testvérvárosi bizottság elnöke nyitja meg.
Május 27., kedd 10 óra
Betűbölcsi, a városi könyvtár baba-mama klubja
Vendég: Ficsór Anita, az EFI munkatársa, gyermekvédelmi gyám szakember
Téma: Szemünk fénye, a gyermek. A gyermekeinket megillető jogok
Május 27., kedd 16 óra
Lemezklub. A klub házigazdája Dulity Kálmán, a kiskunfélegyházi Hanglemez-Galéria tulajdonosa.
Május 31., szombat 9.30
A Szervdonor Családokért Alapítvány találkozója könyvtárban.
Május 31., szombat
Frissítőpontunk a könyvtár előtt várja a Petőfi-emlékfutam résztvevőit.