December 6. szombat, Miklós
2017. május 09., 18:43

1,225 milliárd forinttal érkezik a hetedik tanyaprogram

Idén hetedik alkalommal indítják útjára a tanyaprogramot, amely évről-évre nagy népszerűségnek örvend a gazdálkodók körében. Most is nagy érdeklődés várható, ezért komoly összeget szántak az idei programra.
Tanyaprogram 2017 0509.jpg (1200 x 794 px)

Immár komoly múltra tekint vissza a hazai Tanyafejlesztési Program. Az elmúlt években összesen 8,1 milliárd forintot szántak a magyar tanyák fejlesztésére, amelyet 1691 győztes pályázó között osztottak szét. Hazánkban mintegy 300 ezer fő él külterületen, így a programnak valóban van létjogosultsága.

Mivel a tanya 2015 óta kiemelt nemzeti értékként van számon tartva, ezért a Tanyafejlesztési Programra is több erőforrást szánnak a szervezők. Ennek értelmében a hagyományos alföldi tanyavilágon túl az idén először a Dunántúlra, a Bakonyba, Szentgálra és környékére, valamint Heves megye három déli járására is kiterjed a pályázati lehetőség.

A program két lehetőséget ajánl fel a pályázóknak: az önkormányzati konstrukció esetén többek között tanyagondnoki hálózat fejlesztésére, vagy vízminőség vizsgálatok pénzügyi fedezésére is lehet támogatást nyerni. A támogatás ezen formájában a támogatás szintje 90, de akár 100 százalékos is lehet.

Az egyéni típusú pályázatokon elsősorban a tanyasi lakó- és gazdasági épület felújítására, valamint a gazdálkodás feltételeinek javítására lehet támogatást igényelni. A támogatási intenzitás ezen a területen általában 75 százalék, de a fiatal gazdák támogatási mértéke 90 százalékos mértéket is elérhet.

A pályázati kiírásokra már nem kell sokat várni, május második felében jelennek meg előreláthatólag. Ezt követően 30 napjuk lesz a pályázóknak felkészülni a kérvényeik benyújtására. A pályázatokat a források kimerüléséig fogják fogadni a szervezők.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram