Az ünnepségen Balla László alpolgármester és Szamosi Endre képviselő Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt emléklapot, valamint a városvezetés nevében egy gyönyörű virágcsokrot adtak át az ünnepeltnek. A rendezvényt a Batthyány Lajos Általános Iskola 6–7. osztályos énekkarának műsora tette még meghittebbé, Molnár Elvira vezetésével. A zenei kíséretről Faltum Kristóf, a Fogyatékos Személyek Nappali Intézményének vezetője gondoskodott gitárjátékával.

Hepp Gyuláné, Dezső bácsi egyik lakótársa kedves szavakkal emlékezett vissza megismerkedésükre:
– Három évvel ezelőtt ismertem meg Dezső bácsit. Az intézményben mindenkinek megvan a saját helye az étkezőben, az enyém éppen mellette volt. Beszélgetéseink során kiderült, hogy mindketten pedagógusok, vagyis a nép napszámosai voltunk aktív éveinkben. Mesélt arról, hogy egykor feleségével egy tanyasi iskolában kezdte a tanítást, ahol előfordult, hogy 120 gyerekkel foglalkoztak. Mindig hangoztatta, hogy szeretné megérni a 100. születésnapját – nagy örömünkre ez sikerült is – fogalmazott a lakótárs, aki különleges meglepetéssel, egy dunántúli elismert borászat kiváló italával ajándékozta meg az ünnepeltet.

Balla László alpolgármester ünnepi beszédében személyes emlékeket is felidézett. Elmondta, hogy maga is tanítványa, később kollégája is volt Dezső bácsinak.

A köszöntők sorát Magyariné Tóth Erika, az intézmény vezetője folytatta, aki meghatódva méltatta az ünnepeltet, mint az otthon egyik legidősebb lakóját. Őt Papszigeti Sándorné követte, aki saját versátiratával lepte meg az ünnepeltet.

Az esemény végén a nap főszereplője, Faragó Dezső mondott köszönetet egykori tanárainak, tanítványainak, valamint a szociális otthon dolgozóinak és vezetésének, amiért figyelmükkel, törődésükkel és gondoskodásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy e tartalmas életutat bejárhassa és e szép kort megélhesse.

Faragó Dezső 1925. március 9-én született, Csongrádon. Szülei egyszerű emberek voltak, igyekeztek mindent megadni neki. Gyermekkorában több helyen éltek, végül Kiskunfélegyházán telepedtek le, ahol iskoláit is elkezdte. Édesanyja azt szerette volna, ha „nadrágos ember” válik belőle, aki saját erejéből boldogul.

A Tanítóképző elvégzése után a háború megszakította tanulmányait. 1944-ben „Önkéntes Diák Munkatáborba” hívták be, majd az orosz megszállás után kis híján málenkij robotra vitték, de szerencsésen megszökött. 1946-ban megszerezte tanítói diplomáját, majd Tömörkényen kezdett tanítani.

1950-ben feleségével együtt a Szegedi Tanárképző Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol kémia–fizika–matematika szakon végzett. Később Kunszálláson, majd Kiskunfélegyházán, a 608. Ipari Szakmunkásképző Iskolában oktatott, ahol 24 évet töltött el. Tanítványai számára nemcsak tudást, hanem életre szóló élményeket is adott, például a nyári túrákon.

Nyugdíjazása után idejét unokáival és kertészkedéssel töltötte. 72 évig élt szeretetben feleségével, akit 2020-ban veszített el. Idős korában is aktív maradt, sok figyelmet és törődést kap családjától. 2020-ban megkapta a Szakma Nagykövete Életmű Díjat, 2021-ben pedig a Pedagógusi Gránit Diplomát.

Száz év távlatából hálával gondol vissza életére, tele örömmel, nehézségekkel, gyarapodással és veszteségekkel, de mindig előre tekintve. Életútja szép példája a gondolatnak: „Legyél az ok, ami miatt valaki azt gondolja, érdemes hinni az emberekben!”