Másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére vonatkozóan augusztus 21-én, hétfő 14 órától augusztus 24-én, csütörtök 24 óráig az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szakmai ajánlását figyelembe véve.
A hét ünnepei: hétfőn Szent X. Piusz pápa emléknapja, kedden Boldogságos Szűz Mária Királynő emléknapja, csütörtökön Szent Bertalan apostol ünnepe, pénteken pedig Szent Lajos király és Kalazanci Szent József emléknapja lesz.
A hőség sem okozott gondot a szórakozásra vágyóknak, hiszen már vasárnap kora délután élénk érdeklődés mellett indultak a nagyszínpadi programok a Félegyházi Napokon.
Augusztus 20-a államalapító Szent István király ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe. A keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Ebből az alkalomból tartottak ünnepi megemlékezést és szentmisét Petőfiszálláson is.
Államalapításunk ünnepén rendezték meg Szarvason a IV. Trianoni Emléktusát, ami egyben a XXXIV. Hosszútávúszó Verseny is volt. A résztvevők három lehetőség közül választhattak: különböző távokon úszás, úszás-futás, illetve csak futás.
Folytatódott a Félegyházi Napok programsorozat augusztus 20-án, vasárnap a sportcsarnok parkolójában. A nagyszínpadi programokat délelőtt a Silver Step Tánc Stúdió fergeteges, A cirkusz világában című előadása nyitotta. A produkciót két részletben láthatta a közönség, közötte szintén a táncstúdió gyermek- és...
Hamarosan megjelenik a piacok kínálatában a zamatos hazai csemegeszőlő. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség és Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) közös körképe szerint évente mintegy 10-12 ezer tonna friss piaci fogyasztásra szánt étkezési szőlő kerül a piacra, a...
Az elkövetkező időszakban a pollenterhelés gyors fokozódására kell felkészülni.A meleg időjárás visszatértével a parlagfű pollenkoncentrációja jellemzően a magas-nagyon magas tartományban alakulhat – közölte az NNK.
Csányi József polgármester köszöntőjével kezdődött az augusztus 20-i ünnepség Kiskunfélegyházán, a Szent István Templom előtti téren. Az államalapításra emlékezve a város vezetői megkoszorúzták a Szent István-szobrot, szabadtéri ünnepi szentmisét celebrált dr. Pápai Lajos győri nyugalmazott megyéspüspök, aki az új kenyeret...
Az első fordulóban szabadnapos volt, de szombaton a második fordulóban a Kiskunfélegyháza vármegyei első osztályú csapata számára is megkezdődött a 2023/2024-es labdarúgó bajnokság.
Megszentelték az új kenyeret Haleszban a haranglábnál, ahol visszaemlékeztek Szent István királyunk történelmi tetteinek jelentőségére. Az augusztusi 19-i ünnepi összejövetelen részt vett Csányi József polgármester, Balla László alpolgármester, Hajagos Gyula atya és Ván Jenő, a körzet képviselője.
A Félegyházi Napok programsorozat szombat estéjén a slágereké, örökzöldeké volt a főszerep. Molnár György Lyra-díjas harmonikaművész és zenekara, valamint sztárvendégei, Szulák Andrea, Singh Viki, Kocsis Tibor és Tabáni István kétórás koncerttel örvendeztették meg a közönséget. Molnár György évek óta visszatérő...
Kenyérszentelést tartottak a selymesi Mária-szobornál, augusztus 19-én. Ez már a tizenharmadik alkalom volt. A Selymesért Egyesület vezetője, Molnár Tiborné Margitka üdvözölte a városrész összegyűlt lakóit, Balla László alpolgármestert, Ván Jenő önkormányzati képviselőt, valamint Hajagos Gyula atyát.
Különleges cirkuszi hangulat várja a családokat a Rocktár előtti téren, a Félegyházi Napok keretében. A mesebeli világot cirkuszi kocsik, bohócok és egy manókiállítás idézi meg. A programok augusztus 20-án, vasárnap 10-től 21 óráig érhetők el.
Csányi József polgármester és dr. Ónodi Izabella, a Művelődési és Szociális Bizottság elnöke beszédével megnyitott a Félegyházi Napok idei programsorozata augusztus 19-én, szombaton este.
Novák Katalin államfő – a belügyminiszter előterjesztésére – több évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréseként állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát adományozta a gyermekkardiológia területén végzett példaértékű szakmai munkája elismeréseként dr. Gyenes Vilmos csecsemő- és gyermekkardiológusnak,...
Gyomaendrőd közelében a Richter-skála szerint 4-es erősségű földmozgást regisztráltak szombaton délelőtt; pár perccel később Túrkeve közelében, majd csaknem másfél óra múlva Szarvasnál is földrengés történt – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.