A modern technika nem pótolja az emberi figyelmet. És ha nem tanulunk a múlt hibáiból, könnyen lehet, hogy az életünkkel fizetünk érte – ezekkel a szavakkal kezdte előadását Pintér József főtörzszászlós, baleseti helyszínelő a Móra Ferenc Művelődési Központban megtartott közlekedésbiztonsági...
Izgalmas kalandtábornak ad helyet a Városi Parkerdő június 10. és június 14. között. A Sorsocskák Alapítvány szervezésében, a szentegyházi önkéntes hegyimentők (Special Rescue Team) részvételével, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával változatos, mozgásos játékokban vehetnek részt az általános iskolás...
Dr. Garai István Levente, Kiskunfélegyháza egykori országgyűlési képviselője és elismert orvosa születésének 70. évfordulója alkalmából tartanak megemlékezést június 13-án, pénteken 11 órakor, a Felsőtemetőben. Az eseményen egykori tisztelői, kollégái, barátai és családtagjai együtt idézik fel a megbecsült közéleti személyiség és...
A városi könyvtár idén tavasszal is színes programokkal és lelkesítő kihívásokkal várta a fiatalokat. A Tavaszi zsongás elnevezésű könyvtárhasználati verseny célja az volt, hogy minél több diák ismerkedjen meg a könyvtár világával, fedezze fel az olvasás örömét, és élményekkel gazdagodva...
Június 21-én 470 közgyűjtemény csaknem 2700 programmal várja az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján. Az esemény minden évben több százezer látogatót vonz, akik ezen az éjszakán különleges tárlatvezetéseken, koncerteken, filmvetítéseken és interaktív eseményeken vehetnek részt.
Sokkoló felvételek, tanulságos történetek és egy tapasztalt szakember megrázó beszámolója – ezt kínálja az Egy másodpercen múlik az élet című közlekedésbiztonsági előadás, amelyre a Kiskunfélegyházi Városi Balesetmegelőzési Bizottság várja az érdeklődőket június 11-én, szerdán a Móra Ferenc Művelődési Központban.
Egy különleges műalkotással gazdagodik Kiskunfélegyháza: június 11-én, szerdán 13 órakor mutatják be Lantos Györgyi szobrászművész A Petőfi család című domborműegyüttesét a városháza dísztermében. Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Vészits Andrea író, forgatókönyvíró, dramaturg legújabb, Ábris és az azúrkék patkány című gyerekkönyvét június 11-én, szerdán 17 órakor mutatják be a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az Ünnepi Könyvhét programsorozat részeként megrendezett eseményre szeretettel várják az olvasni szerető gyerekeket és...
A Mozi Klub ezúttal a romantikus vígjátékok kedvelőinek kínál kikapcsolódást: június 11-én, szerdán 18 órától a Móra Ferenc Művelődési Központban ingyenesen vetítik az Orosz Dénes rendezte Seveled című filmet.
Idén ismét megrendezi Balla László önkormányzati képviselő, alpolgármester a családok népszerű nyári rendezvényét, a Tréfás-békás forgatagot. A június 21-én, szombatra meghirdetett egésznapos rendezvény ezúttal is a kicsik öröméről, a szülők szórakozásáról és közös élményekről szól. A jó hangulat garantált –...
Pünkösdkor sem lesz eseménytelen az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Néptánc, népzene, kézműves foglalkozások, kutyás- és solymász bemutató, pünkösdjárás és az elmaradhatatlan lovas virtuskodás, a pünkösdi királyválasztás is megtalálható a kínálatban. A pünkösdi hétvégén vasárnap (június 8.) és hétfőn (június 9.),...
Június 4-én délelőtt városi megemlékezéssel tisztelegtek a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A rendezvény a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára emlékeztetett, ugyanakkor a magyar nemzet határokon átívelő egységét is kifejezte.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a III. Tekergő Fesztivált a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok és a Rocktár területén. A két napon át tartó rendezvény a biciklis kultúra számos szegmensét bemutatta a bmx-től a különleges funkciókkal felruházott kétkerekűkön keresztül a legmodernebb e-bikekig....
A Nemzeti Összetartozás Napját és a Hagyományőrző Napot közösen ünnepelte a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Kollégium közössége, valamint testvérintézményük, a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola tanárai és diákjai.
Történelem, személyes élmények, és egy régész különleges életszemlélete találkozott a Félegyházáról indultak előadássorozat legutóbbi alkalmán. Június 3-án a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár vendége dr. Rosta Szabolcs régész, muzeológus, intézményvezető volt, akivel dr. Tarjányi József lokálpatrióta beszélgetett.
Első idei rendezvényére készül a Q-YO Fly Motoros Sárkányrepülő Egyesület a kiskunfélegyházi repülőtéren (Alpári út) június 14-én, szombaton. A Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló eseményre szeretettel várják a kisgyermekes családokat, a fiatalokat és idősebbeket is, egész nap.
Egy város múltja nem csupán évszámok és események halmaza – benne élnek azok az emberek, akik innen indultak, és munkájukkal máshol is maradandó nyomot hagytak. A Félegyházáról indultak című helytörténeti beszélgetéssorozat ezt a gondolatot helyezi középpontba, amikor újra vendéget hív...
A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár júniusi programajánlója.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom