Rövid időn belül másodszor éri kollektívánkat a hatalmas döbbenet. Elvesztettünk ma is egy csodálatos embert, a szeretett pályatársunkat, Orsit. Orsit, aki betegsége ellenére hitet adott nekünk a mindennapok megoldandó feladataihoz, minden nehézség megoldásához - azzal a hozzáállással, amilyen méltósággal viselte...
Elkezdődtek a Zsidó-mártír-emléktáblák felújításának munkálatai február 19-én. A jelenlegi Izraelita temető ravatalozójában elhelyezett tárgyak méltó helyet kapnak Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának jóvoltából.
Újabb érdekes epizóddal folytatódott az Így lettem… beszélgetéssorozat a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A február 19-ei eseményen Szemerédi Kornél Brimo Widad PhD-hallgatóval, nemzetközi kapcsolatok szakértővel beszélgetett, aki 2024-ben Magyarország Senior ENSZ Ifjúsági Küldötteként képviselte a magyar fiatalokat.
A városháza dísztermében tartott sajtótájékoztatót Kiskunfélegyháza városvezetése a Kossuth utcai és a Vasas pályát érintő beruházásokról február 20-án. A rendezvényen a polgármesteri beszámoló mellett helyszíni bejárást is tartottak, szó esett a projektek részleteiről és a megvalósuló tervekről.
Első foglalkozását tartotta az English Conversation Club Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Központban február 19-én, szerdán. A továbbiakban minden szerdán szerveződő foglalkozást Magony Ádám vezeti.
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából tartott előadást Juhász István Pilinszky-díjas magyartanár, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja, a város díszpolgára. Az előadás során érdekes történeteken keresztül kaphatott a közönség átfogóbb képet az íróról. Megismerhették Jókai írói, politikusi és...
Gyöngyöm, gyöngyöm, gyöngyvirágom címmel kiállítás nyílik február 21-én, pénteken a Móra Ferenc Művelődési Központban. A 17 órakor kezdődő eseményen Samu Mónika gyöngyfűző, Népi Iparművész és Mészáros András fotográfus alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány által kiírt felhívás értelmében a pályaművek témája kötetlen, de a kuratórium örömmel fogadja a Jókai Mór, a „nagy magyar mesemondó” születésének 200., és József Attila költő születésének 120. évfordulójára írt alkotásokat.
Petőfi Sándor tragikusan rövid életű fia, Petőfi Zoltán maga is elindult a költői pályán. Életében kevés írása jelent meg, és alig van magánkézben hozzá köthető dokumentum vagy műtárgy. Ezért is különleges az antikvárium.hu következő online árverése, melyen Petőfi Zoltán egyik,...
A Földrajzi szabadegyetem következő vendége dr. Szilassi Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természet- és Környezetföldrajzi Tanszékének egyetemi docense, aki a sivatagok lenyűgöző világát hozza el február 20-án, csütörtökön. A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár előadásának címe...
Kossuth Zsuzsanna születésnapja emlékére, a magyar ápolókat február 19-én ünnepeljük. Az országgyűlés megerősítette és hivatalosan is a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította ki ezt a napot, 2014. évi határozatával.
A képviselő-testület döntése értelmében 15 millió forintos keret áll rendelkezésére a helyi sportegyesületek, és 17 millió forint a civil szervezetek (egyesületek és alapítványok) támogatására a 2025 évi költségvetésben.
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a HungaroMet előrejelzését figyelembe véve hétfőn este nyolc órától péntekig elrendelte a vörös kódot - közölte a tárca az MTI-vel.
A disznóvágás hagyománya mélyen gyökerezik a magyar vidéki kultúrában, azonban napjainkra jelentősen átalakult. Míg régen közösségi esemény és családi rituálé volt, ma már egyre inkább a nagyüzemi feldolgozás veszi át a helyét. Mi változott az évtizedek alatt, és hogyan maradhatnak...
Újabb izgalmas epizóddal jelentkezik az Így lettem… beszélgetéssorozat február 19-én, szerdán 17 órától. A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban Szemerédi Kornél ezúttal Brimo Widad, PhD-hallgató, nemzetközi kapcsolatok szakértővel beszélget, aki 2024-ben Magyarország Senior ENSZ Ifjúsági Küldötteként képviselte a magyar fiatalokat....
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom