Január 19-27. között zajlik az erdei fülesbagoly-telelőhelyek országos felmérése, amelyhez az MME a lakosság, családok, iskolák és óvodák segítségét kéri. A cél a baglyok és telelőhelyeik védelme.
A Gerecsén most egy különösen ritka látogató is feltűnt: vadmacska került lencsevégre. Ez az esemény igazi szenzáció a természetvédelem számára, hiszen erről a területről eddig szinte alig álltak rendelkezésre adatok a faj jelenlétéről – adta hírül a Pénzcentrum hírportál.
Az agrárszakképzés jelentős szerepet játszik a magyar mezőgazdaság versenyképességének fenntartásában és a vidék gazdasági fejlődésében. Az Agrárminisztérium (AM) célja, hogy korszerű és gyakorlatorientált képzésekkel támogassa a mezőgazdasági ágazatban dolgozókat, miközben elősegíti a vidék népességmegtartó erejét.
Az év derekán jelentkező aszály és a háborús konfliktus árnyékában a magyar gazdáknak köszönhetően mindent összevetve eredményes évet zár a magyar agrárium, amiért köszönettel tartoznak a termelőknek - közölte az agrárminiszter.
Folyamatos, egyenletes csapadék lenne ideális az őszi vetésnek – tudtuk meg Kis-Czakó Máté mezőgazdasági mérnök, gazdálkodótól, akinek a földjén 40 hektáron várja a megfelelő időjárást az őszi árpa és búza, hogy tavasszal fejlődésnek indulhasson.
A közösségi médiában egyre gyakrabban találkozhatunk azzal a javaslattal, hogy a halloween ünnepe után a kifaragott tököket vigyük ki a vadállatoknak táplálékul. Azonban fontos figyelmeztetni mindenkit: ez nem ajánlatos – olvasható a Duna-Ipoly Nemzeti Park Facebook lapján. \n
– Nyolcéves korom óta dolgozom a földeken, ültetvényeken, de ilyen elképesztő aszályt, amely a klímaváltozás számlájára írható még nem láttam – ecsetelte a Kiskőrös környéki helyzetet a baon.hu-nak Somogyi Zoltán, a kiskőrösi gazdakör egyik meghatározó személyisége.
Egy sikeres mezőgazdasági szezon megalapozásának első lépése a megfelelő fajta megválasztása. Ebben nyújt a gazdálkodók számára hasznos, objektív segítséget a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos őszi...
November végére, vagy legkésőbb december elejére hiány lehet a hazai burgonyából. Ennek a jelei már látszódnak a piacon, ugyanis alacsony áron értékesíti a gazdák egy része a frissen felszedett termést, mivel tartanak az eltarthatósági problémáktól.
Minden eddiginél korábban indult a szüret a hazai almaültetvényeken. A Magyarország legnagyobb termesztőkörzetének számító Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében néhány feldolgozóüzem már megkezdte a léalma felvásárlását – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB).
Az őszi vetésű kalászos gabonák betakarítása gyakorlatilag befejeződött. Míg a hozamok jónak mondhatók, a minőség vegyes képet mutat. A tavaszi vetésű kultúrák termésmennyiségével kapcsolatos várakozásokat alapvetően rendezte át a kifejezetten biztató kezdetet követő, július elején érkező hetekig tartó extrém hőhullám.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt feladatának tartja az agrárszakmák népszerűsítését, a pályaválasztó fiatalok és szüleik tájékoztatását, az agrárszakképző intézményekbe történő beiskolázás elősegítését. Ennek részeként idén nyáron a „Szakmakóstoló” pályaorientációs programhetek keretében 19 agrárszakképző intézményben 380 általános iskolás kapott interaktív...
Emberemlékezet óta nem történt olyan, hogy a szőlő nagy részét leszüretelték volna a nyár végére. Az idei óriási hőség miatt korábban kezdődött a betakarítás, és őszre már szinte be is fejeződik a munka dandárja. A termés minősége jó, de a...
A Homokhátság szántóin a tavaszi vetésű kultúrák termésének legalább a felét elvitte az aszály. A hosszú ideig tartó szárazság ellen az öntözése sem segítség, ugyanis az öntözővízből kevés hasznosul, gyorsan elpárolog.
A NAK és FruitVeB körképe alapján egy normál, kiegyensúlyozott termés várható, az elmúlt 4 év átlagához viszonyítva kedvezőbb termésmennyiséggel számolhatunk.
Megfelelő mennyiségű az őszi kalászos vetőmag mennyisége a vetési szezon előtt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A szervezet az ágazati szereplők közreműködésével elindította a fémzárolt vetőmagok nagyobb arányú használatát ösztönző kampányát a mezőgazdasági gazdálkodók körében.
Az idei kukoricatermés kielégítheti az aszályos időjárás terméscsökkentő hatásai ellenére a hazai igényeket, így várhatóan nem lesz szükség importra – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által, július végén készített előzetes adatokból.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom