Pásztor Ferenc és dr. Porst Kálmán sírjának gondozásában segítettek a Déli AszC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai június 18-án, szerdán. A Felsőtemetőben zajló munkálatokat Kállainé Vereb Mária és Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület...
Nyakunkon a jó idő, ilyenkor egyre többen búcsút mondunk a zártcipőknek és előkerülnek a papucsok, szandálok. Ezzel együtt a lábaink is láthatóvá válnak, ráirányítva a figyelmet a megfelelő lábápolásra. A pedikűr sokkal több mint szépségápolás: egy szakma, ami számos esztétikai,...
Két telephellyel működik Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatalának Központi Konyhája: a Batthyány Konyhán körülbelül 800-1000 fő étkezéséről gondoskodnak hétköznapokon, míg a Dr. Holló Lajos utcai telephelyen kétezer főre készülnek a napi menüvel. A működésről, a szabályozásokról és a mindennapok tervezéseiről Gyöngyösiné...
Kézműves kiállítást és nyílt napot szervezett a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület május 30-án, este az egykori Fürdőszálló épületében.
Többszörös díjnyertes kis olasz agár fajtájú kutyáival él a kiskunfélegyházi Tarjányi Attila. Tenyésztőként nagyon fontosnak tartja, hogy tökéletes genetikájú, vérvonalú, egészséges, kiegyensúlyozott állománnyal dolgozzon, illetve, hogy az általa kedvelt fajta ilyen módon fennmaradjon és városunkban, országosan is egyre nagyobb népszerűségre...
Idén is aktívan csatlakozott a Kihívás Napja országos kezdeményezéshez a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete. A Szakmaközi Művelődési Házban május 28-án megrendezett eseményre mintegy negyven klubtag jelentkezett, akik változatos és korosztályukhoz igazított mozgásformákkal töltötték meg a napot.
A szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában rendezett XXXIII. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon szerepelt a Padkaporos Néptáncműhely. A május 9-10-11-ei megmérettetésen 53 műhely 56 koreoráfiájával mutatkozott be, nagyjából 1500 táncos állt a hétvégén színpadra. A mieink Both József: Terem-Felcsíki mulatság című...
A húsvéti ünnep közeledtével egyre többen keresik a boltok polcain a különböző pácolt sonkákat és termékeket. Dr. Friedrich László, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet (ÉTTI) igazgatója segít eligazodni a különböző pácolási eljárások között és...
Második alkalommal gyűltek össze a szenior örömtáncosok Kiskunfélegyházán, április 12-én, szombaton, a Városi Sportcsarnokban. A házigazda, a Kiskun Szenior Örömtánc csoport vezetője, Kocsisné Móczár Julianna volt.
A megfelelő étrend kulcsszerepet játszik a sportteljesítményben és az egészség megőrzésében legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről. Ötvös Dorina táplálkozási tanácsadó szerint a tudatos étkezés nemcsak az energiaszintet és a fizikai állóképességet javítja, hanem a mentális egyensúlyt is támogatja. Az interjúban...
A Bankfalui Óvodában rendszeres program a tavaszi és őszi virágültetés, amelyben az ovisok boldogan vesznek részt. A kertészkedés, mint örömteli és hasznos tevékenység szemléletváltást ad, visszaterel a természet szépségéhez – vallják az intézmény munkatársai.
A Móra Ferenc Művelődési Központ és a Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Iroda közös szervezésében Egészségnapra várjuk az érdeklődő családokat 2025. április 5-én, szombaton 8-12 óráig a művelődési központban. Az Egészségnap idei tematikája a gyermekek testi-lelki jóléte köré fog épülni, ahol változatos programok...
Kezdetét vette a húsvétot megelőző nagyböjt március 5-én, hamvazószerdán. A vallási hagyományok szerint ez az időszak a lemondásról és a megtisztulásról szól, azonban a böjt egészségmegőrző módszerként is régóta ismert. Bodorné Szalontai Enikő dietetikus szerint megfelelő alkalmazása számos jótékony hatással...
Otthonunk biztonsága alapvető fontosságú az életminőségünk szempontjából. Ez az a hely, ahol pihenünk, testileg-lelkileg feltöltődünk, ahol legbelsőbb körünk, szeretteink társaságában az életünk legintimebb, legszemélyesebb pillanatai zajlanak. Ennek a közegnek a kielégítő védelme létbiztonságunkat alapozza meg, színterei pedig a jogi eszközöktől...
Ma veszi kezdetét a nagyböjt, a keresztény világ negyvennapos bűnbánati időszaka, amely a húsvétra való lelki felkészülést szolgálja. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerint a hívők ebben az időszakban a hitben való elmélyüléssel, a kiengesztelődéssel és az önmegtagadással készülnek Jézus...
Megdöbbentő szám: 125 ezer gombóc eladása után kezd nyereséges lenni egy kézműves fagyizó
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom