Ónodi László neve minden sportszerető számára ismerősen cseng Kiskunfélegyházán. Van, aki a futballpályáról, más az uszodából vagy az asztalitenisz-teremből ismeri, sokan pedig sporttudósításaiból emlékeznek rá, hiszen éveken át rendszeresen beszámolt a helyi televízióban és rádióban a város sportéletéről. Bár már...
Az időjárás ezúttal sem könnyítette meg a versenyzők dolgát, a XIX. Csongrádi Országos Szenior Úszóverseny mezőnye azonban ismét bizonyította elszántságát és kitartását. A május 16–17-én megrendezett viadalon a hazai úszók mellett külföldi sportolók is rajtkőre álltak a Csongrádi Gyógyfürdő és...
Megtartotta szokásos éves közgyűlését a Kiskun Vízi és Szabadidő Sportegyesület. A megnyitót Sebők János elnök értékelője követte, amiben az előző év eredményeit ismertette.
Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszoda 50 méteres, 10 sávos medencéje adott otthont a XIV. Fedettpályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokságnak, ami egyúttal az V. Consolis ASA Kupa Nemzetközi Egyesületi Csapatverseny is volt, április 12-én és 13-án.