A Félegyházáról indultak helytörténeti beszélgetés-sorozat következő eseményére december 2-án, 17 órakor kerül sor a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
Egy este, ami újra bebizonyította: Kiskunfélegyházáról bárhová el lehet jutni – akár Luxemburgig is. A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár november 4-én tartott Félegyházáról indultak című helyismereti beszélgetéssorozatának vendége Kis Ferenc volt, aki gyermekként a Platán iskolában kezdte tanulmányait, ma...
Kis Ferenc, a Kiskunfélegyházáról indult környezetgazdálkodási agrármérnök és megújuló energetikai szakember ma már a luxembourgi székhelyű Európai Beruházási Bank energetikai mérnökeként dolgozik, mégis büszkén vallja félegyházi gyökereit. November 4-én, kedden 17 órakor a Városi Könyvtár rendezvénytermében dr. Tarjányi József beszélget...
Szeptember 2-án a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban újabb állomásához érkezett a Félegyházáról indultak című helytörténeti beszélgetéssorozat. A vendég ezúttal dr. Lantos Csaba növénybiotechnológus és nemesítő, a Magyar Tudományos Akadémia doktora volt, akivel dr. Tarjányi Józsefbeszélgetett pályájáról, gyökereiről és hivatásáról.
Dr. Lantos Csaba, növénybiotechnológus és nemesítő, az MTA doktora szeptember 2-án, 17 órától a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban mesél pályájáról és életútjáról a Félegyházáról indultak helytörténeti beszélgetéssorozatban.
Történelem, személyes élmények, és egy régész különleges életszemlélete találkozott a Félegyházáról indultak előadássorozat legutóbbi alkalmán. Június 3-án a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár vendége dr. Rosta Szabolcs régész, muzeológus, intézményvezető volt, akivel dr. Tarjányi József lokálpatrióta beszélgetett.
Egy város múltja nem csupán évszámok és események halmaza – benne élnek azok az emberek, akik innen indultak, és munkájukkal máshol is maradandó nyomot hagytak. A Félegyházáról indultak című helytörténeti beszélgetéssorozat ezt a gondolatot helyezi középpontba, amikor újra vendéget hív...
„Csak azok érthetik meg a repülés szenvedélyét, akik egyszer már a magasból nézték a világot.”– Antoine de Saint-Exupéry Valahogy így lehetne összefoglalni Pintér Zoltán nyugállományú repülő vezérőrnagy életútját, akit április 8-án telt ház előtt köszöntöttek a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi...
Pintér Zoltán nyugállományú repülő vezérőrnagy életútjával folytatódik a Félegyházáról indultak című beszélgetéssorozat április 8-án, kedden a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A 17 órakor kezdődő esemény házigazdája dr. Tarjányi József a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom