Vannak orvosok, akiknek neve korszakjelölő egy-egy település történetében. Kiskunfélegyházán közéjük tartozik dr. Nyúzó Bálint, a városi kórház egykori igazgatója, belgyógyász és kardiológus főorvos, aki fél évszázada szolgálja hivatását és a betegeket – alázattal, szakmai igényességgel és emberséggel.
Ötven év, több mint hatezer születés, és egy ember, aki egész életét a gyógyításnak, a családoknak és az új életek világra segítésének szentelte. Dr. Rigó Imre János, a Kiskunfélegyházi Városi Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa fél évszázada dolgozik orvosként, és ma is...
A Kiskunfélegyházi Mentők Alapítványa évről évre komoly eredményeket ér el a helyi támogatók segítségével. Legutóbb több mint 6,7 millió forint gyűlt össze az adó 1 százalékának felajánlásából, és most újabb nemes célok megvalósítására készülnek. Papp Zoltánnal beszélgettünk a tervekről, a...
A ROHUNOVATION 2 projekt célja, hogy továbbfejlessze a sebészeti ellátást Szeged és Temesvár térségében. Az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja és az Interreg VI-A Románia–Magyarország Program támogatásával megvalósuló kezdeményezés a határmenti egészségügyi szolgáltatások méltányos hozzáférését és a rendszerek ellenálló képességét...
Kiskunfélegyháza Város Egészségügyéért kitüntető díjat vehetett át a Nemzeti Dialízis Központ (Művese Állomás) kollektívája. A város képviselő-testülete a betegek iránti lelkiismeretes, segítő hozzáállásért, empatikus és családias működésért ismerte el a központ munkáját. Ez a hely nemcsak a gyógyításról szól: a...
Július 1-je a magyar egészségügy napja, amelyen Semmelweis Ignác emléke előtt tisztelgünk, és elismeréssel adózunk azoknak, akik nap mint nap az emberek egészségéért dolgoznak. A Kiskunfélegyházi Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között köszöntötték a helyi egészségügyi dolgozókat, ahol díjakat és szolgálati...
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti Általános Sebészeti Osztályán dolgozó emlő munkacsoport tagjai, dr. Maráz Róbert PhD, FEBS sebész és onkológus, valamint dr. Venczel László sebész és plasztikai sebész, elkötelezett és kitartó munkájuknak köszönhetően újabb mérföldkőhöz érkezett az emlőrák gyógyítása. A...
Rekordszámú érdeklődőt, mintegy kétszáz főt vonzott a Családi értékek a XXI. században című szakmai konferencia, amelyet május 29-én tartottak a Móra Ferenc Művelődési Központban. A rendezvény a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesületének szervezésében valósult meg, és három elismert szakember tartott előadást a...
Azokat ünnepelték a Neumann János Egyetem GAMF épületében, akik nélkül nincs egészségügy. Az Ápolási Konferencia az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából került megszervezésre, immáron 24. alkalommal. A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház elismerésekben részesítette kiváló ápolóit – adta hírül a megyei hírportál.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Cambridge-i és az Ulmi Egyetemmel együttműködve vizsgálják a nanoműanyagok egészségügyi kockázatait egy Horizont-pályázat támogatásával – számolt be róla az intézmény honlapja.
Ahogy országosan, úgy Kiskunfélegyházán is extrém mértékű az idei influenzajárvány – tudtuk meg dr. Patkós Róbert háziorvostól, az Egészségközpont orvosigazgatójától, aki beszélgetésünk során arra is rámutatott, hogy a megbetegedések tovább terjedésének megfékezéséért mi magunk tehetünk a legtöbbet.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom