December 6. szombat, Miklós
2016. augusztus 01., 11:43

Kirabolta a bácsit

Egy félegyházi buszmegállóban kezdődött az a beszélgetés, amit követően az elkövető kifosztotta áldozatát: egy idős férfit. \n

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított P. Ferenc 60 éves helyi lakos ellen kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A kiskunfélegyházi rendőrök őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a feltételezett elkövető 2016. július 29-én 14 óra körül Kiskunfélegyházán egy buszmegállóban találkozott egy idős férfival, akivel beszélgetni kezdett. Ezt követően a gyanúsított egy közeli templom mögé csalta a sértettet, majd egy hirtelen mozdulattal kitépte a bácsi kezében lévő - esernyőt, sapkát és személyes iratot tartalmazó - reklámtáskát és azzal együtt elfutott. A 86 éves férfi segítségkiáltására felfigyelt egy járókelő, aki értesítette a rendőrséget és visszatartotta a gyanúsítottat az egyenruhások kiérkezéséig.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai előállították P. Ferencet, majd – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram