December 6. szombat, Miklós
2014. május 05., 13:18

Százévesen sincs idő a lustálkodásra

Nagy volt a sürgés-forgás Pálmonostorán május 4-én Kasza Kálmánné tanyája körül. Erzsike nénit ugyanis családja mellett Rádiné Gémes Ildikó polgármester és a község plébánosa, Bajkó Zoltán is felköszöntötte 100. születésnapján. A helyi általános iskola diákjai egy rövid műsorral kedveskedtek a szépkorú hölgynek. \n
DSCF8995.JPG (3488 x 2616 px)

 

 

 

Erzsike néni jó egészségben, vidáman fogadta a köszöntéseket. Tréfálkozva elmondta: orvosai már korábban mondták neki, hogy egészségben megélheti a 100. esztendőt, de arról egy szót sem szóltak, hogy mi lesz azután. A beszélgetés során az is kiderült, hogy naponta korán kel, mivel nem szeret lustálkodni. Járókerettel is körbejárja az udvart, ellátja a tyúkokat, összeszedi a tojásokat, és napközben még a kertben is kapirgál keveset. A televízió nem köti le igazán, de a híreket mindig megnézi. Családjáról szeretettel szólt, megköszönve nekik a mindennapi segítséget.

A vendégektől a jövő évi találkozás reményében búcsúzott Erzsike néni.

 

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram