December 6. szombat, Miklós
2016. május 12., 15:20

Új motort kaptak a polgárőrök

Egy új Honda segédmotoros kerékpárt adományozott az országos rendőrfőkapitány a félegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesületnek. Az országos szövetség arculati szabályzatának megfelelően felmatricázott, 550 ezer forint értékű járművet dr. Fekecs Dénes, az OPSZ elnökhelyettese adta át május 12-én.
DSC_0120.JPG (4000 x 6016 px)

Az átadáskor Csányi József polgármester elmondta, hogy a polgárőrséggel és a rendőrséggel jól tud együttműködni az önkormányzat. Örül ennek az új járműnek, hiszen a polgárőrök mozgékonyabbá válnak, hatékonyabban felügyelhetnek a közbiztonságra. A polgármester szólt arról is, hogy hamarosan a polgárőrök motorjainak és autójuknak garázsa is lesz, hiszen már elkészültek a leendő polgárőr ház tervei, és remélhetően az építkezés is megkezdődik majd a volt Vasas pályán.

Timafalvi László városi rendőrkapitány így fogalmazott: a polgárőrség a rendőrség meghosszabbított karja, fő stratégiai partnere. A közös szolgálatok száma évről évre nő. Az új motor bővíti a polgárőrök lehetőségeit, és fontos szerepe lesz a rendezvények biztosításában is.

A félegyházi polgárőröknek négy kismotorjuk volt, ebből kettő már teljesen használhatatlan, ezért is nagyon fontos, hogy új járművet kaptak – mondta el Marczényi Csaba. A polgárőr egyesület elnöke arról is beszámolt, hogy a jelenleg használt autójuk 16 éves, és reméli, hogy pályázati úton ebben az évben azt is le tudják váltani.

s. r.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram