Az eseményt Árvainé Volentér Éva intézményvezető nyitotta meg, hangsúlyozva: a gyermekvédelem nem elvont fogalom és nem is kizárólag intézményi feladat, hanem mindennapi, húsba vágó valóság. Olyan ügy, ami nem tűr halasztást, és nem viseli el a félrenézést.

A veszély nem mindig látványos

A Veszélyben a gyermekeink! című nyilvános beszélgetés egyetlen, fájdalmasan aktuális kérdés köré épült: valóban biztonságban vannak-e a gyerekek. A válasz – a megszólalók szerint – nem egyértelmű igen. A veszély ugyanis nem mindig látványos, mégis pusztító. Nemcsak az ismeretlen utcákon vagy az online térben leselkedik, hanem sokszor ott van a családban, az intézményekben, a bizalmi kapcsolatokban – ott, ahol elvileg a legnagyobb védelemnek kellene lennie.

A résztvevők nyíltan beszéltek fizikai, lelki és szexuális bántalmazásról, elhanyagolásról, manipulációról és hatalommal való visszaélésről. Elhangzott: a gyerekek gyakran nem tudják megfogalmazni, mi történik velük, amikor pedig mégis próbálnak jelezni, sokszor hitetlenségbe, bagatellizálásba vagy félelembe ütköznek. A rendszer pedig nem mindig véd – sok esetben inkább elhallgattat.

Őszinte beszéd, riasztó adatok

A beszélgetés egyik szakmai pillére Kitanics Márk pszichológus, igazságügyi szakértő volt, aki rámutatott: a társadalmi figyelem gyakran torz módon működik. Előfordulhat, hogy egy súlyos gyermekvédelmi ügy háttérbe szorul egy olyan eset mögött, amit a média éppen „felkap”. Szó esett arról is, hogy a gyerekek már 10 éves kor körül találkoznak a kábítószerekkel és a pornográfiával – ezt teljes mértékben kivédeni nem lehet. A valódi védelem alapja a szeretet, a kötődés és az őszinte, folyamatos kommunikáció a családban. Hajlamosító tényező lehet a zűrös családi háttér, a bizonytalan érzelmi környezet és a következetlenség.

A szakember hangsúlyozta: a gyerekeknek mindig igazat kell mondani. Álszent dolog csupán annyit állítani, hogy „a drog rossz”, mert az igazság ennél összetettebb. Egyes szerek kezdetben kellemes élményt adnak – ellazítanak, felpörgetnek, segítenek koncentrálni –, ám idővel egyre több kell ugyanahhoz az élményhez, kialakul a függőség, ami sok esetben tragédiába torkollik. A statisztikák is riasztóak: Magyarországon mintegy 600 ezer regisztrált alkoholistát tartanak nyilván, a látencia miatt azonban a valós szám akár az egymilliót is meghaladhatja. A regisztrált drogfogyasztók száma 40-60 ezer, miközben a valós érintettség ennek többszöröse lehet.

Az iskolai bántalmazás témája szintén hangsúlyosan megjelent. Bár egyes formái visszaszorultak, a következmények sokszor beláthatatlanok. Kitanics Márk példaként említett olyan esetet, amikor egy korábban zaklatott diák később fegyveres támadást követett el volt iskolatársai ellen. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az intézmények fizikai felkészültsége sem minden esetben megfelelő: sok iskola ajtaja kifelé nyílik, ami egy rendkívüli helyzetben nem teszi lehetővé az elbarikádozást. Más országokban – például Japánban – a diákokat már fiatal korban felkészítik a veszélyhelyzetekre. A szakember szerint erre itthon is szükség lenne.

Sorsok a számok mögött

Bozsoki Róbert gyermekvédelmi szakember, egykori gyermekotthon-igazgatóhelyettes a rendszer működésének belső problémáiról beszélt. Elmondta: jelenleg mintegy 22-24 ezer gyermek él állami gondozásban, miközben a nevelőszülői hálózat súlyos hiányokkal küzd. Országosan 2000-2200 nevelőszülő hiányzik, az otthonok pedig megteltek, gyakran 12 év alatti gyermekekkel is. A bekerülés folyamata önmagában is trauma: jelzés érkezik, kiemelik a gyereket a családból, átmeneti otthonba kerül, új emberekkel, új szabályokkal, sokszor új iskolában kell helytállnia. A gyereknek közben biztonságra, állandóságra és kötődésre lenne szüksége – ezek nélkül a sérülések tovább mélyülnek.

Az est egyik legmegrázóbb megszólalása Szabó László egykori állami gondozott nevéhez fűződött. Alkoholista szülők gyermekeként kilencévesen került gondozásba hároméves húgával, akit fél éven belül elszakítottak tőle. A lányt később örökbe fogadták, ám László gyermekkorát újabb traumák terhelték: 12 évesen egy rendőr meg akarta erőszakolni. Az ügynek nem lett következménye, hiába jelzett a felnőtteknek. Az átélt borzalmak feldolgozására évtizedeken át az alkohol maradt az egyetlen eszköze. Története egyértelmű üzenetet hordozott: a gyerekeket mindig meg kell hallgatni, és komolyan kell venni.

Felszólalt Bagoly Tamás országos jogvédő kabinetvezető is, aki maga is állami gondozott volt. Elmondta: egy tanári megjegyzés, miszerint „nem lesz belőle semmi”, annyira motiválta, hogy bizonyítani akart – önmagának és a világnak. Úgy véli, a gyerekekkel szemben az egyik legnagyobb hiba a kontroll teljes hiánya.

Illésy Mátyás, önkéntes gyermekvédelmi segítő, pap és pedagógus szerint a gyerekek számára a legrosszabb a kiszámíthatatlan bizonytalanság. Véleménye szerint a kontroll nélküli telefonhasználat és az agresszió gyakran kéz a kézben jár.

Az est narrátori szerepét Danó Zsuzsanna töltötte be, aki érzékenyen vezette végig a hallgatóságot az érzelmileg rendkívül megterhelő történeteken.

A rendezvény végére egy dolog minden résztvevő számára világossá vált: a gyermekvédelem nem kényelmes téma, de életbevágó. Nem lehet tovább a szőnyeg alá söpörni, nem lehet „majd később”-re halasztani. A szervezők abban bíznak, hogy minél többen felismerik: a beszéd erő, a tudás védelem, az összefogás pedig esély – esély arra, hogy a gyerekek ne csak felnőjenek, hanem biztonságban nőhessenek fel.