Családja körében köszöntötték Gizike nénit

Horváth Józsefné Gizike néni 1935. november 7-én született, Kiskunfélegyházán. Szülei nagyon szerény körülmények között éltek, földműveléssel is foglalkoztak, amelyből a gyermekeknek is ki kellett venni részüket. Gizike néni nyolcadik szülöttként érkezett a kilencgyermekes családba. Alaptanulmányait az Aranyhegyi Iskolában kezdte, amit a második világháború alatt lebombáztak, így a következő években a háztartásban segédkezett édesanyjának. Tizenhárom évesen újra iskolapadba ült, ám tizennégy éves korától már a közeli termelőszövetkezetben vállalt munkát. Jó közösségre talált, ahol a munkás évtizedek jó hangulatban teltek és a mindennapok nehézségeit is feledtetni tudták Gizike nénivel. Kollégáit és hivatását nagyon megszerette, a termelőszövetkezetből ment nyugdíjba, 1990-ben.
– Nem voltak soha nagyon nagy álmaim, amiket meg szerettem volna valósítani – vallja Gizike néni.
1955-ben férjhez ment, házasságából két lánya született. Férje 1980-ban elhunyt, majd 1983-ban újraházasodott. Második férjét 2007-ben veszítette le, ettől kezdve az ő egészségi állapota is meggyengült. Több műtétet követően, 2020-ban költözött be a Csanyi úti szociális otthonba. Gizike néni mindennapi örömét a családja adja, amely ma már a négy unokával és hét dédunokával teljes.
Fotó: Kovács-Patyi Brigitta






