Sikerrel zárult az I. Félegyházi Jótékonysági GentleWo-men’s Gurulás

A rendezvény szervezése már januárban elkezdődött, és a szervezők biztosak voltak abban, hogy a motoros közösség egyemberként áll majd a jótékony ügy mellé. Ez így is történt, 111 motoros vett részt az eseményen és ugyanennyi motor hangja jelezte, mire képesek együtt a résztvevők.

A felvonulás eredményeként 595 500 forint gyűlt össze, amelyet teljes egészében a Kecskeméti Koraszülött Osztály számára ajánlottak fel. A támogatásból egy speciális, fűthető éjjeli szekrény beszerzése valósul meg, amely a koraszülöttek ruháinak melegen tartását segíti. Az árajánlatok bekérése már folyamatban van, az átadásról a szervezők később számolnak be.
A szervezők hálás szívvel köszönték a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal, a Polgárőrség, a Rendőrkapitányság, a Mondo Pizza, Oláh Sándor, Messzi Szabó Klaudia Photography, valamint a V-Block Café törzsvendégeinek önzetlen segítségét és támogatását.

A résztvevők és támogatók egyaránt egyetértettek abban, hogy a rendezvény szívet melengető és példamutató összefogás volt. A szervező Papp Anett a közösségi oldalán már jelezte: jövőre is szeretettel várják a motorosokat a második jótékonysági gurulásra.
fotó: Messzi Szabó Klaudia






