Finom falatokkal és összefogással segíthetjük a közösséget április 19-én, vasárnap 8 és 12 óra között a Szent István Templom előtti téren. A jótékonysági sütivásár célja, hogy támogatást nyújtson a közösségi ház működéséhez, és hozzájáruljon ahhoz, hogy az valóban mindenki számára...
Magas színvonalú koncertnek adott otthont március 27-én a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola. A Hidas Frigyes Alapítvány támogatására szervezett jótékonysági hangversenyen egykori növendékek léptek fel, bizonyítva, hogy az intézményből indulva komoly zenei pályák nyílnak meg előttük.
Ötven adag melegétel csomagot juttatott el körzete rászoruló, egyedül élő lakóinak dr. Ónodi Izabella és dr. Kiss Ákos Csaba önkormányzati képviselő január 11-én, vasárnap.
Az utóbbi évek egyik legszebb és legnemesebb helyi hagyományává váltak a jótékonysági sütivásárok, amikor a város apraja-nagyja összefog egy nemes cél, többnyire krízishelyzetben lévő, beteg gyermeket nevelő család megsegítése érdekében. A karácsony közeledtével meglátogattuk néhányukat arról érdeklődve, hogyan alakult a...
Idén is sokan érkeztek a Kőfaragók terére, ahol mindenki egy tál gulyáslevest kapott kenyérrel és egy-egy fonottkaláccsal. Balla László alpolgármester segítőivel, Lezsák Sándor támogatásával, és az országgyűlési képviselő választókerületi munkatársainak közreműködésével osztott ételt december 22-én a Kőfaragók terén.
A Platán Utcai Általános Iskola idén is saját sütivásárral csatlakozott a városi adománygyűjtéshez. A cél az volt, hogy süteményekkel, palacsintával, sült tökkel és ajándéktárgyak értékesítésével minél több pénzt gyűjtsenek. A kedvezményezett a súlyos betegséggel született Tarjányi Tibike volt, valamint a...
Véget ért a jótékonysági sütivásár Tibikéért, amelynek célja az volt, hogy segítséget nyújtson a súlyos szívbetegséggel született kisfiúnak. A rendezvény minden elképzelést felülmúló sikerrel zárult: összesen Négymillió-kettőszázezerhetvenöt forint gyűlt össze a kisfiú fejlesztéseinek és terápiáinak támogatására.
Kiskunfélegyházán ma ismét bebizonyosodott, hogy a közösség ereje hatalmas, ha jó ügy mellé áll. Reggel óta süteményillat tölti meg a város központját, hiszen megkezdődött a jótékonysági sütivásár, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson Tibikének, a súlyos szívbetegséggel született kisfiúnak. A rendezvényhez...
Az elmúlt hétvégén megrendezték Kiskunfélegyházán az I. Félegyházi Jótékonysági GentleWo-men’s Gurulást, amelynek központi helyszíne a V-Block Café volt. A motoros felvonulás elegáns öltözetben zajlott, és nemes célt szolgált: a Kecskeméti Koraszülött Osztályt támogatták.
Augusztus 20-án, ünnepélyes keretek között átadták a ZOLL AED Plus félautomata defibrillátort Fülöpjakabon, amely ettől a naptól, éjjel-nappal elérhetővé vált mindenki számára a településen.
A REpont visszaváltási rendszer jótékony célokat is szolgálhat: a visszaváltási automaták használói egy gombnyomással adományozhatják az italcsomagolások után járó visszaváltási díjat.
A Petőfi Mozi vezetője, Reményi Richárd a gyermeknapi vetítések összegét, valamint a Móra Ferenc Gimnázium a diákbáljának bevételét ajánlotta fel a Kulcsár-Horváth családnak a közelmúltban. Az összegek átadására július 23-án került sor, a család otthonában.
Különleges motoros rendezvény helyszíne lesz szeptember 21-én a kiskunfélegyházi V-block Kávézó. Az első alkalommal megrendezett Jótékonysági GentleWo-men’s Gurulás nem csupán stílusos közösségi esemény, hanem egy nemes ügy támogatását is szolgálja. A résztvevők motorjaik nyergében járulhatnak hozzá a Kecskeméti Koraszülött Osztály...
A közös összefogással, idén is szép eredménnyel, 785 855 forinttal zárult a Kulcsár-Horváth család javára szervezett jótékonysági sütivásár május 9-én, pénteken.
Jótékonysági sütivásárral kívánnak segíteni a hat gyermekes Kulcsár-Horváth család mindennapjain. A Tourinform és az Ifjúsági Iroda szervezésében megvalósult esemény során három helyszínen szerezhetik be az édességeket a segíteni szándékozók.
A 6 gyermeket nevelő Kulcsár-Horváth család mindennapjait kívánja segíteni az a sütivásár, amely a Tourinform és az Ifjúsági Iroda szervezésében valósul meg május 9-én, pénteken.