December 6. szombat, Miklós
2015. február 27., 12:25

A szülői drogprevencióról

Két Bács-Kiskun megyei rendőr az egyik régiós rádióban adott információt az új szülői drogprevenciós programról.
Gong rádió drogmegelőzési műsor 2015 0227.jpg (256


Kecskeméten az egyik régiós rádió műsorának aktuális témája a designer drogokkal kapcsolatos bűncselekmények és azok megelőzésének lehetőségei voltak. Ennek aktualitása a közlemúltban bírói szakba került kecskeméti designer drogterjesztői hálózat elleni eljárás.

Meghívott vendégként a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai: Farkas Tímea r. őrnagy a Vizsgálati Osztályt, valamint Váróczi-Bakos Rita r. őrnagy a Bűnmegelőzési Osztályt képviselte.

A műsor hangsúlyozottan foglalkozott az új szülői drogprevenciós program részleteinek ismertetésével, továbbá azzal, hogy tudatosuljon a rendőrség a szülőkre és a családokra kiemelt partnerként tekint a kábítószer-bűnözés megelőzésében.

Az új program célja, hogy minden 12-18 éves gyermeket nevelő szülő közvetlen, személyes tájékoztatásban részesülhessen azáltal, hogy a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területéhez tartozó hét rendőrkapitányságon egy-egy drogprevenciós összekötőt választottak ki, akiknek elérhetőségéről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/drogprevencios-osszekotok honlapon kaphatnak információt.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram