December 6. szombat, Miklós
2015. február 13., 12:21

Eltolta magát is, a biciklit is

Vádemelést javasolnak a kiskunfélegyházi rendőrök azzal a 22 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint ellopott egy elektromos kerékpárt.
Tiszaalpári bicikli lipás 2015 0213.jpg (4608 x 25

Mint arról korábban beszámoltunk, 2014. december 15-én 18 óra és 18 óra 30 perc közötti időben ismeretlen tettes egy tiszaalpári orvosi rendelő előtt lezáratlanul hagyott elektromos kerékpárt tulajdonított el. A helyi körzeti megbízottak másnap délután Tiszaalpáron igazoltattak egy elektromos kerékpárt toló férfit.


A 22 éves B. Péter tiszaalpári lakos a kétkerekű eredetéről hitelt érdemlően nem tudott nyilatkozni, ezért előállították az egyenruhások. Kiderült, hogy az elektromos kerékpár megegyezik az ellopott járművel, amit lefoglaltak, majd visszaadtak a sértettnek. B. Pétert lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes járásbíróság 2014. december 19-én elrendelt.

A rendőrség a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal elküldte a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.

Fotó: kiskunhir.hu

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram