December 6. szombat, Miklós
2023. május 22., 18:03

Mozgalmas május a Koppányoknál

Május 6-án Sándorfalván, a Sólyompróba versenysorozat harmadik fordulóján versenyeztek a Koppányok íjászai, a Sándorfalvi Sólymok versenyén. \nModern pusztai íjjal: Bicskeiné Csányi Mária 2., Szólya Imre 1. helyezett lett. Vadászreflex íjjal: Varga-Bene Olívia és Zoboki Csenge is az  első helyen végzett.
345030452_632173885135045_4396433664822706788_n.jp

Május 13-án, Hetényegyházán, a Kalmár birtokon rendezett örömíjász versenyen küzdöttek a Koppányok. Gyönyörű környezetben, ötletes célokra kellett lőni. Modern pusztai íjjal: Bicskeiné Csányi Mária 1., Szeibert Imre 15., Nagy Zoltán pedig a 41. helyen végzett.
Vadászreflex íjjal: Varga-Bene Olívia, Fekete Boglárka és Tóth Milán is az első helyen zárta a versenyt.

*  *  *

Május 12-13-án, Besenyszögön rendezték meg a nyílt lovasíjász versenyt, ahol Kiss János is részt vett Vándor lovával. A versenyeket az Original Kassai System szabályai szerint bonyolították le. Nyílt verseny révén hagyományőrzők is részt vehettek rajta, ami színesebbé tette a rendezvényt. Szezonkezdő versenye volt ez Jánosnak, és a várakozása ellenére is sikerült a következő fokozatot meglőnie. Ami viszont csodás eredmény volt, hogy János lova Vándor, egy Erdélyből érkező leány versenyzővel mester szintű eredményt produkált.

Szintén május 13-án, Foktőn küzdött az Éjsólyom Sportegyesület versenyén Kiss Tibor, modern pusztai íjjal. Tibornak első versenye volt, de nagyon magasra tette a lécet, hiszen először egy extrém 3D, HDH-IAA megméretést szemelt ki magának. Az akadályokat szépen leküzdötte, és az előkelő 3. helyen végzett.

*  *  *

Május 21-én a Sólyompróba versenysorozat utolsó állomásán játszottak a Koppányok, a Kiskunfélegyházi Repülőtéren. A versenyt a Fénypárducok szervezték.

Modern pusztai íjjal: Bicskeiné Csányi Mária, Füleki Bianka és Szólya Imre az első helyen, míg Nagy Zoltán, Csatlós Norbert, Tóth Miháy, Bicskei István a középmezőnyben végeztek.

Vadászreflex íjjal: Varga-Bene Olívia és Fekete Boglárka az első, Zoboki Csenge a 2., Füleki Nikolett a 3. lett, Tóth Milán eredménye később lesz ismert.

Kis Mónika
Koppány íjász 
              

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram