2020. január 26., 11:16
Három félegyházi dartsos az elődöntőben
Véget ért a Kecskeméti Lesz Vigasz Amatőr Darts Viadal első fordulója, amelyen a Félegyházi Darts Clubot hat fő képviselte. Vincze Katalin, Horváth Zsolt, Horváth Tibor, Pecz István, Valkovics István, valamint Mészáros József ragadott nyilat.
Katalin nem jutott tovább a csoportból, ami annak is betudható, hogy ez volt az első versenye. Ennek ellenére ügyesen játszott, szép eredményeket érhet el később.
A fiúk a 16-os főtáblán folytatták. Mészáros és Valkovics a jó játékuk ellenére vereséget szenvedtek, így a 9. helyen végeztek.
Horváth Tibor és Zsolt valamint Pecz István a legjobb nyolc között diadalmaskodott, így mindhárman bekerültek az elődöntőbe.
A két Horváthnak egymás ellen kellett megküzdeni a döntőbe jutásért, Pecz pedig egy kecskeméti versenyző ellen játszott.
István és Zsolt nagy küzdelem közepette maradt alul, megosztott 3. helyen végeztek.
Horváth Tibor összeszedve minden tudását megnyerte a döntőt és ezzel az I. forduló győztese lett.
Kép, információ: Tóth Róbert
G. Z.
Kövessen minket a Facebookon is!







