Február 4. szerda, Csenge, Ráhel
2020. január 08., 11:25

Eredményes évet zárt a Kiskun Vízi és Szabadidő SE

Az egyesület tagjai tizenegy versenyen vettek részt, ahol összesen 52 arany-, 63 ezüst- és 38 bronzérmet nyertek.
Kiskun Vízi és Szabadidő SE csapattagok - archív -

Az Országos Bajnokságokon (rövidpályás és fedett, valamint nyíltvízi) három aranyérmet, huszonnégy ezüstérmet és hat bronzérmet szereztek a versenyzők. Az OB egyéni éremgyűjtői: Sebők János egy arany-, tizenöt ezüst- és egy bronzérem, Simon Géza két arany-, hat ezüst- és három bronzérem, Ónodi László három ezüst- és egy bronzérem, míg Farkas Jutka egy bronzérem boldog tulajdonosa lett.

Eredményeiket még jobban kiemeli, hogy olyan úszókkal kellett versenyezniük, akik nemrég még aktív versenyzők voltak. Felkészülésüket nagyban segítették az uszodákat működtetők azzal, hogy kedvezményesen vehették igénybe az edzésekhez a létesítményeket. Az egyesület kimondottan amatőr alapon működik, tagsági díjból és néhány lelkes szponzor támogatásával tartják fenn magunkat. A versenyeken való részvétel is önköltségesen történik, amit egyre nagyobb nevezési (számonként 1000 Ft) költség terheli.

Az egyesületben a harmincévestől a hetvennégy évesig aktívan versenyeznek és érnek el jó eredményeket a tagok. A szenior sportolók példát mutatnak az egészséges életmód, valamint a sportolás adta lehetőségek megismertetéséhez.

Bíznak abban, hogy az idei év is bővelkedik majd szép eredményekben. Valószínűleg a Budapesten megrendezendő Szenior Európa Bajnokságon többen is rajtkőre állnak. Ehhez azonban szükségük van a megfelelő edzési körülményekre, valamint a nevezésekhez szükséges anyagi fedezetre is.

Fotó: honvedelem.hu
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram