December 5. péntek, Vilma
2018. január 30., 11:19

Nagyüzem az égbolton

Az égbolt változásai fantasztikus jelenségeket produkálnak. Január 31-én nemcsak egy, hanem három jelenségnek lehetünk a tanúi. Egyszerre lesz kék hold, szuperhold és holdfogyatkozás, írta a Space.com.
Szuperhold 2018 0130.jpg (960 x 640 px)

Ez a jelenség azért is különleges, mert legutóbb 1866. március 31-én láthattuk ezt az egybeesést. Tehát 152 évvel ezelőtt jött létre az, hogy a holdfogyatkozással egy időben az úgynevezett szuper hold és a kék hold is ugyanabban az időben volt látható. Igazán különleges esemény ez a csillagászat és a Hold kedvelői számára.

A kék hold jelenség, 2-7 évenként látható. Ez a kifejezés anglo-szaxon eredetű és a 16. századtól kezdve használják. Ez a kifejezés azt jelzi, hogy egy hónapon belül másodszor lesz telihold.

A szuperhold akkor jelenik meg, amikor a Föld és a Hold között a legkisebb a távolság, azaz 356 és 406 ezer km. Január 31-én a két égitest közötti távolság 359 ezer km. A hold sokkal nagyobbnak látszik és szép fényes lesz.

Holdfogyatkozásról akkor beszélünk, amikor a Hold a Föld és a Nap között helyezkedik el. Ezt a jelenséget a legjobban Indiában, Francia Polynéziában, Új-Kaledóniában és Nyugat-Afrikában láthatjuk.

Igazán különleges jelenség lesz ez, melynek a csillagászat szerelmesei nagyon fognak örülni. Ez az együttállás nem sűrűn fordul elő az elkövetkezendő években. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram