Vigyázzon, kit enged be otthonába!
Lezárták a nyomozást azzal a 35 éves kecskeméti nővel szemben, akinek közel tucatnyi bűncselekmény van a rovásán.
RészletekLezárták a nyomozást azzal a 35 éves kecskeméti nővel szemben, akinek közel tucatnyi bűncselekmény van a rovásán.
RészletekAz egyre melegebb időben megkezdődött a kifejlett szúnyogok rajzása. A legtöbb vérszívóra a folyók és tavak mentén kell számítani, de a visszamaradt pocsolyák is ideális élőhelyet jelentenek számukra, így akár vízpartoktól távolabb is jelentős ártalom alakulhat ki.
RészletekVégzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi, mert nem sikerült a forgalmi vizsgája. Szerencsére a rendőrök időben érkeztek, így nem történt tragédia.
RészletekÜnnepélyes keretek között vették át Kiskunfélegyháza tanintézményeinek vezetői a tanulói notebook kiosztási program keretében kapott laptopokat május 13-án, hétfőn délelőtt a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskolában. A hordozható személyi számítógépeket az 5, 6 és 9-dik évfolyamos diákok kapják meg.
RészletekMintegy százhetvenen vettek részt május 11-én, a Sarlós Boldogasszony Templom és a Szent István Templom közös majálisán. A program lelki és testi feltöltődést ígért a legfiatalabbaknak és legidősebbeknek is. A híveket elmélkedéssel, közös imádsággal, ügyességi játékokkal és finom ebéddel várták.
RészletekA Zöld város projekt folytatásából adódó építési munkálatok miatt néhány ideiglenes változást be kellett vezetnie a Sirius Clubnak is annak érdekében, hogy a kivitelezés ideje alatt is zavartalanul tudjon működni a vendéglátó egység.
RészletekA folyamatban lévő beruházásoknál fontos szempont volt, hogy az adott műszaki infrastruktúra – út, kerékpárút, parkoló, járda – megépítésével együtt olyan helyekkel gazdagodjon Félegyháza, amelyek igényesen rendezett, szép és kellemes tartózkodási helyet kínálnak az itt élőknek, és egy otthonos város képét formálják. Ez az elképzelés jelenik meg a városépítészeti fejlesztésekhez kapcsolódó zöldfelületek újragondolásában is, aminek részleteiről Nagy Ágnes főkertésztől kaptunk tájékoztatást.
RészletekA városvezetés aktív szerepvállalásával és a lakosság támogatásával az elmúlt években hatalmas átalakuláson ment keresztül Kiskunfélegyháza. Megújultak városrészek, utak és virágoktól pompázó parkok létesültek. Az elmúlt hetekben pedig elindult egy újabb fontos beruházás a Kossuth utcán és a környező utcákban, ami a városközpont megújulását célozza meg. Ezért mostani Körkérdés rovatunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy a város lakosainak mi a véleménye a szépítési munkálatokról.
RészletekMég február 8-án megtörtént a munkaterület átadása a Horváth Zoltán utcán, a kivitelező azóta folyamatosan dolgozik a helyszínen. A beruházás során megtörténik a meglévő aszfaltburkolatú út felújítására 111 méter hosszúságban. A munkálatok tervezésekor a megfelelő műszaki megoldás alkalmazása mellett a költséghatékonyságot is szem előtt tartották.
RészletekMegkezdődtek a munkálatok a Dózsa György utcán április végén, jelenleg a csapadékcsatorna-építés folyik. A vállalkozó iskolakezdésig, azaz szeptember 1-jéig szeretné befejezni a beruházást annak érdekében, hogy minél előbb helyreálljon a közlekedési rend a város legszélesebb, mintegy 8 méter szélességű útján.
Részletek