Favágási munkálatokat végeznek szeptember 17-én, csütörtökön a Béke téren és a Petőfi utca kijelölt szakaszán. A munkálatok miatt forgalomkorlátozásra, sávlezárásra és egyirányúsításra is számítani kell, ezért az érintett útszakaszokon közlekedőknek érdemes fokozott figyelemmel haladniuk.
A szeptember 19-i szüreti felvonulás és a szeptember 20-i Kunkarika Kerékpáros Teljesítménytúra miatt több helyszínen is forgalomkorlátozásokra és időszakos útlezárásokra számíthatnak a közlekedők Kiskunfélegyházán és környékén.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata ismét felhívja a lakosság figyelmét a Béke téren és a Petőfi téren nyáron bevezetett új közlekedési rendre, valamint az elektromos rollerek használatára vonatkozó, július 1-jétől hatályos helyi szabályokra.
Péntektől út- és járdajavítási munkálatok kezdődnek a város több helyszínén. A kivitelezés a Könyök utcát, az Ady Endre utcát, a Szent Imre herceg utcát, valamint a Zrínyi utca és a Daru utca kereszteződését érinti.
A 47. Tour de Hongrie kerékpáros verseny mezőnye 2026. május 14-én halad át Kiskunfélegyházán. A kerékpárosok várhatóan 14.30 óra körül érkeznek Tiszalpár felől és Fülöpjakab irányába hagyják el a várost.