Zenés percek - Újraépíteni az isteni valóságot a káoszból

Minden művészettel kapcsolatos tevékenység nagyon sokat tesz hozzá az emberhez, de természetesen mindegyikben máson van a fókusz. A képzőművészeti oktatás a növendék figyelmét az emberi és a természeti környezet esztétikumára, szépségére irányítja, megtanítja megkülönböztetni az értékest az értéktelentől. Az alkotás fontossága kevésbé jelenik meg rohanó mindennapjainkban, pedig ez a legegyszerűbb módja annak, hogy valaki összehangolja a kéz és a gondolat kifejező erejét. Az ember egyik legősibb képessége a teremteni valamit a semmiből és közben örömet élni át. Nyilván más ez a tevékenység egy 5-6, vagy 10-12 éves, illetve egy felnőtt esetében. Azonban minden életkorban fejleszti a kézügyességet, a finommotorikus mozgást és megajándékoz az együttalkotás élményével. Számos jótékony hatása van még a képzőművészeti oktatásnak, ami miatt egyre nagyobb az érdeklődés iránta. Az igényre reagálva tovább bővül a tanszak a művészeti iskolában. Szabó Ildikó művésztanár mellett november elején Szondi Gabriella vizuális nevelőtanár, szobrász kezdte meg munkáját. Irányításával a kétdimenzióban megrajzolt tárgyakat jelenítik meg térben is a növendékek. Kifejezőeszközül az agyagot használják. A szobrászat, kerámiakészítés az iskola jól felszerelt műhelyében zajlik. A képzőművészethez nagyon közelálló önkifejezési lehetőség a fotó-videó tanszakon elsajátítható tudás kamatoztatása. Kőházi Gergőtől tanulhatják meg az érdeklődők a szükséges szakmai ismereteket. Minden évben közös kiállításon mutatkoznak be az alkotó fiatalok.
F.B.




