Verhető ellenféltől, a Keceltől kapott ki a Kiskunfélegyháza

A találkozó előtti lejátszott hét fordulóból a hazaiak még egyetlen mérkőzést sem nyertek, három alkalommal döntetlent játszottak, négyszer pedig legyőzték őket. Ezzel szemben a Kiskunfélegyháza egy alkalommal győzött, hatszor viszont vesztesként hagyta el a pályát. Mind a két csapat három pontot gyűjtött, de a Kiskunfélegyháza egy góllal többet rúgott, így ők álltak a tizenharmadik, míg a Kecel a tizennegyedik helyen a tabellán.
Mivel a két csapat a mostani bajnokságban azonos játékerőt képvisel, a vendégek megmutathatták volna, hogy mit is tudnak valójában. Le tudják-e győzni ellenfelüket és a három pont megszerzésével utazhatnak haza. Palásti Sándor játékosedzőtől az utasításokat megkapták, de a találkozó előtt még nem lehetett tudni, hogy ebből mit tudnak majd megvalósítani.
A hazaiak nagyon jól kezdték a találkozót, mert már a nyolcadik percben egy kontra támadás után, sakk, matt helyzetbe hozták a kiskunfélegyházi védelmet és Brindza Tamás révén megszerezték a vezetést 1–0. A folytatásban inkább mezőnyjáték folyt a pályán, egyik csapat sem tudott a másik fölé emelkedni.
A második félidő elején változott a játék képe, mert a frissen beállt Tóth Benedeknek sikerült kiegyenlítenie. A jobb oldalon vitte fel a labdát, átjátszotta a védőjét és kirúgta a hosszú sarkot 1–1. Ezt követően a vendégek tartották kezükben a mérkőzést, próbáltak helyzetbe kerülni. Kisebb, nagyobb lehetőségeik is akadtak, de azokkal nem tudtak élni. Aztán a 77. percben ismét vezetést szerezett a Kecel. Szabó Zsolt a tizenhatos vonaláról talált a kapuba 2–1. Ezután sem adta fel a kezdeményezést a Kiskunfélegyháza. Próbálkoztak lövésekkel, de a kapuba nem sikerült betalálniuk.
A hibák ezen a mérkőzésen kiütköztek, pedig a Kecel verhető ellenfél lett volna. Talán nem mondunk azzal valótlant, hogy ennél csak nehezebb ellenfelekkel kell majd játszani a hátralévő időszakban. És mindjárt a következő fordulóban, hazai pályán, az Anda Kalocsa FC lesz majd a Kiskunfélegyháza ellenfele.
Palásti Sándor játékosedző így fogalmazott: Sajnálatos módon ez a mérkőzés is hasonlított a korábbiakra, még pedig annyiban, hogy a középpályán nem mertük játszani a saját játékunkat. Nem mertünk kettőt, hármat passzolni, utána pedig indítani. Többször elpattant tőlünk a labda, a középpályán pedig átrohant rajtunk a Kecel. A szünetben kicsit felráztuk a csapatot és a második félidő elején sikerült kiegyenlítenünk. Sajnos utána megint kaptunk egy gólt. Az a baj, hogy mindig megyünk az eredmény után, és nem mi rúgjuk az első gólt. Gratulálok az ellenfelünknek, de most már annak szeretnénk örülni, hogy mi szerezzük meg az első találatot és nem mi megyünk az eredmény után.
Kecel FC–Kiskunfélegyháza 2–1 (1–0)
Kecel, vezette: Hagymási Attila (Csókás Endre, Lichtenberger István).
Kecel: Molnár P. – Bányai, Csupity, Döbrentei (Fenvesi K. 44.), Szabó Zs., Killer, Brindza (Gémesi 68.), Fenyvesi B., Pocsai, Torma, Kóbor.
Technikai vezető: Kapitány Gábor
Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Kanyó M., Lőrincz, Magony, Erős (Tóth B. 46.), Molnár E., Kanyó J., Makány (Palásti 78.), Jókai, Kurgyis K. (Hegedüs L. 65.), Polgár (Balázs B. 38.).
Technikai vezető: Balog Huba
Gólszerző: Brindza 8., Szabó Zs. 77., illetve Tóth B. 53.
Sárga lap: Magony 60., Lőrincz 87.
Szöveg és fotó: SZ.T.






