Július 23. csütörtök, Lenke
2014. február 24., 17:49

Végső búcsú Stuhl József tanár úrtól

Családtagjai, sporttársai, tanítványai, kollégái, barátai és tisztelői február 24-én Kisteleken vettek végső búcsút Stuhl József tanár úrtól. Az egyházi szertartást követően Kiskunfélegyháza közössége nevében Mester Ernő köszönt el a legendás testnevelőtől. \n
DSCF5793.JPG (3488 x 2616 px)

Stuhl József egyike volt a nagy félegyházi testnevelő nemzedék utolsó mohikánjainak. Tanítványai a megyei és országos atlétikai bajnokságok sorát nyerték irányításával, de ismertté tette városunk nevét a nemzetközi versenyeken is.

Egyetlen munkahely létezett számára, a Petőfi Sándor Általános Iskola. Létrehozta a diáksportkört, melynek keretében éveken keresztül szervezte a versenyeket, de tanulóival részt vett más intézmények rendezvényein is. Tanórái mellett sportköri-, szakköri keretben, egyesületi szinten is az ifjúság fejlesztésével, testi-és szellemi nevelésével foglalkozott. Mindig nagy gondot fordított a tehetséges fiatalok felkutatására, tehetségük kibontakoztatására, felkarolta és segítette a hátrányos helyzetű gyermekeket. Kiskunfélegyháza képviselő-testülete 2000-ben Kiskunfélegyháza Város Sportjáért kitüntetésben részesítette. A sikerek ellenére mindig szerény és segítőkész tudott maradni. Személyében egy nagyszerű embert, tanárt, edzőt veszített el Kiskunfélegyháza.

 

b- h-

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram