December 5. péntek, Vilma
2025. június 19., 09:00

Vár mindenkit a Tréfás-Békás Forgatag

Színes, vidám kavalkád lesz idén is a Tréfás-Békás Forgatag Kiskunfélegyházán a főterét június 21-én. A város egyik kedvelt családi programja néhány év kihagyás után tér vissza, hogy kicsiknek és nagyoknak egyaránt felejthetetlen élményt nyújtson. Balla László alpolgármestert kérdeztük arról, mi minden várható ezen a játékos, nyárindító szombaton.

– Miért tartották fontosnak, hogy a kihagyott évek után visszatérjen ez a rendezvény?

– A Tréfás-Békás Forgatag korábban többször is nagy sikert aratott, viszont az elmúlt években különböző szervezési okok miatt sajnos elmaradt. Most viszont úgy döntöttünk, új lendülettel belevágunk, mert a városnak, a családoknak szüksége van ilyen jellegű, vidám, közösségi alkalmakra. A főtér pedig ideális helyszín ehhez: nyitott, jól megközelíthető, és minden adott ahhoz, hogy egy egésznapos programot tartsunk kicsiknek és nagyoknak.

– Mit takar a rendezvény neve, és kiket várnak a programokra?

– A „Tréfás-Békás” név több szálon kapcsolódik a városhoz. A „Békás” a város egyik régi városrészének neve, amit az idősebbek még így ismernek, míg a „tréfás” rész a vidámságra, a játékosságra utal. Ez egy családi nap, a tanév lezárásaként – pontosan akkor, amikor az iskolák befejeződnek – szeretnénk a gyerekeknek és szüleiknek egy emlékezetes napot nyújtani.

– Hogyan épül fel a program?

– A nap reggel 9:30-kor indul egy vidám kismotoros felvonulással, ahol 5 éves korig várjuk a gyerekeket saját járgányaikkal, legyen az kis műanyag motor, roller vagy moped. Ezután következik a hivatalos megnyitó, majd egész nap folytatódnak a programok: meseelőadás, buborékshow, BMX bemutató, bűvészműsor, kutyasimogató, palacsintaparti, kvízjátékok, koncertek. A helyszínen lesz arcfestés, lufihajtogatás, kézműveskedés, sőt még légvár is.

– Mitől különleges ez a rendezvény az eddigiekhez képest?

– Az iden még gazdagabb lett a programkínálat. A Ficsor Kornél BMX Freestyle Show profi riderekkel, Rákóczi Sándor bűvészelőadása, a Buborék Show, vagy éppen Molnár Orsi zenés műsora mind-mind színvonalas élményt ígérnek. Emellett nagy hangsúlyt a szellemi és kreatív tevékenységekre is, mint például a Béka-kvíz. Itt a gyerekek tréfás kérdésekre válaszolva nyerhetnek. Gondoltunk a hőség elleni védelemre is. Mivel a főtéren még fiatalok a fák, árnyékot adó sátrakat állítunk fel, és igyekszünk az arcfestéshez, kézműves programokhoz is hűvösebb helyszínt biztosítani. Frissítők, fagylalt, limonádé is lesz természetesen.

– Mi az ön személyes reménye a rendezvénnyel kapcsolatban?

– Leginkább az, hogy minél többen eljönnek, jól érzik magukat, és újra hagyománnyá válik ez az esemény. Szeretnénk, ha minden résztvevő úgy menne haza: „na, ez egy igazán szép nyitánya volt a nyárnak”.

Programok:

9:30   Kismotoros felvonulás Kálmán Ferenc „nagymotoros” vezetésével,

5 éves korig várjuk a kismotoros

gyerkőcöket saját járgánnyal. Gyülekező: 9:15-kor a Petőfi téren

Majd Köszöntőt mond Balla László alpolgármester úr

10:00    Kackiás Folkszínház mesejáték előadása

11:00   Óriásbuborék Show

12:00   Palacsinta party - 50 db ingyen palacsintával várjuk a gyerekeket

11:00-13:00 Tűzoltóautóba kukkanthatsz be

13:00   Ficsór Kornél BMX Freestyl Show – Profi riderekkel

13:30   Róka Sándor bűvész előadás

14:00   Tarjányi Attila ebtenyésztő – fajtabemutatója – kutya simogató

14:30   Molnár Orsi interaktív zenés műsora

15:15   Ficsór Kornél BMX Freestyl Show – Profi riderekkel

A rendezvény ideje alatt a Petőfi szobor előtt a Bringabarátok Se által felállított biciklis ügyességi pályán teheted próbára tudásod.

Biciklid ne hagyd otthon! Bukósisak használata kötelező, ha véletlen nincs akkor a sportegyesület biztosítja neked.

Szülői felügyelettel és felelősséggel használható a pálya.

Helyszínen lesz lehetőség a ”Kunkarika kerékpáros teljesítménytúrára” jelentkezni.

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram