December 5. péntek, Vilma
2025. október 06., 18:00

Ünnepi dallamok a zene világnapján

Felejthetetlen zenei élményben lehetett része azoknak, akik október 4-én ellátogattak a Szent István Templomba. A zene világnapja alkalmából a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar, a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa és a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar közös fellépésével ünnepelték a muzsika erejét és szépségét.

A templom padsorai megteltek zenekedvelőkkel, akik hálás figyelemmel és lelkes tapssal kísérték végig a több mint egyórás koncertet. A műsor változatos repertoárt kínált: klasszikus és modern darabok, magyar és külföldi zeneszerzők művei, kórusművek és musical-részletek egyaránt helyet kaptak.

A fiatal zenészek nagy sikert arattak Carl Wittrock Lord Tullamore című művével, de lenyűgözte a közönséget a Tijuana Brass nevű zenekar legismertebb slágereiből összeállított válogatás is. Hasonlóan nagy taps fogadta a Koncert Fúvószenekar műsorát, így például Farkas Antal Üveges tánc című művét és a biblia Noé történetének felidézését.

Több mű csendült fel a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusának előadásában is. Többek között elhangzott a The Sound of Music legismertebb betétdala, az Edelweiss és a bensőséges, imádságszerű kórusmű a Dona nobis pacem (Adj nekünk békét!).

Az est zárásaként a hagyományokhoz híven közösen szólaltatták meg Johann Sebastian Bach Már nyugosznak a völgyek című művét. A fúvószenekarok és a kórus együttműködése méltó befejezése volt a hangversenynek, amely nemcsak a zene világnapjáról emlékezett meg, hanem egyben tisztelgett a zene közösségformáló ereje előtt is.

G. E.
Fotó: G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram