Új köntösben a Kincskereső kisködmön

– Ritkán látni olyan kiállítást, ami két megnyitót is kap. Miért döntöttek így?
– A téma adta magát. A Kincskereső kisködmön gyerekeknek és felnőtteknek is szól, ezért szerettük volna, ha minden korosztály a maga módján kapcsolódhat a történethez. Délelőtt mesés foglalkozással várjuk a diákokat, délután pedig egy komolyabb hangvételű beszélgetéssel a felnőtteket. Aggasztó, hogy az utóbbi években háttérbe szorult városunk híres szülöttének művei. Móra nyelvezete nehezebb, de éppen ezért fejleszti a gyerekek szókincsét és gondolkodását. Reméljük, hogy ha nem is „kötelezőként”, de szeretett könyvként megmarad a gyerekek és családok polcain.
– Milyen inspiráció vezetett, amikor az illusztrációkon dolgoztál?
– Engem Móra varázslatos nyelvezete ragadott meg. Úgy éreztem, hogy a szöveg szinte képpé alakítja önmagát, és én csak „lefényképezem” azt, amit látok. Tudatosan kerestem fel a félegyházi helyszíneket is, hogy a rajzok hitelesek és mégis mesebeliek legyenek. Először újra és újra elolvastam a könyvet, majd bejártam a helyszíneket. Olyan volt, mintha egy filmet néznék, és abból választanám ki a megfelelő jeleneteket. Nagyon fontos volt számomra, hogy kézzel dolgozzak, mert hiszem, hogy a kéznyom hitelességet és melegséget ad az illusztrációknak.
– A múzeum számára miért jelentős ez a kiállítás?
– A mi feladatunk az is, hogy a helytörténetet élményszerűen közvetítsük. A Kincskereső kisködmön tele van félegyházi vonatkozásokkal. Most, hogy Emese képei új életet adtak a történetnek, ez számunkra is lehetőség, hogy más szemszögből mutassuk be Móra Ferenc örökségét.
– Milyen program várja a gyerekeket és majd a felnőtteket a megnyitón?
– Egy mesés, kincskereső játék, amelyben a gyerekek a szöveggel és a képekkel együtt fedezhetik fel a történetet. Gergő, a főhős, számukra is egykorú fiú volt, csak éppen másfél évszázaddal ezelőtt, ez a közelség különösen izgalmas lehet számukra. Ott kutatói háttérbeszélgetést hallhatnak arról, hogyan változott a szöveg az évtizedek során. Meglepő, hogy mennyi cenzúra és változtatás történt a kiadásokban. Most viszont az 1928-as, Móra életében megjelent leghitelesebb szöveg került újra a könyvbe.– Ha egy mondatban kellene összefoglalni, miért érdemes ellátogatni a kiállításra, mit mondanának?
– Mert egyszerre idézi fel a gyerekkor élményeit és mutat új arcot egy klasszikus műből. A képek és a szöveg együtt közelebb hozhatják hozzánk Mórát és talán önmagunkat is.







