– Ma már az MI néhány másodperc alatt képes látványos illusztrációkat létrehozni, akár egész mesekönyveket alkotni. Veszélyt látsz benne, vagy lehetőséget?
– Amikor a mesterséges intelligencia megjelent a nyilvánosság előtt, bennem is riadalmat keltett, ahogyan sok illusztrátorban. Senki nem tudta, mit vált majd ki a munkánkban. Én az első pillanattól tartózkodó voltam. Olyan alkotó vagyok, aki digitális eszközöket sem használ; a hagyományos festészetben hiszek, természetesen a digitális technikával dolgozó kollégák iránti tisztelettel. Nem indultam el a digitalizáció irányába, kitartok a klasszikus eszközök mellett – 21. századi, modern szemlélettel.

– Mit gondolsz, hogyan változik a kép és a szöveg viszonya az algoritmusok korában?
– A „jó” képről alkotott fogalmunk folyamatosan változik. A fotó, a film és a televízió megjelenésével a társadalom a képiség felé fordult. Míg a 20. század elején a meséket többnyire apró díszítőrajzok kísérték, ma a gyerekeket komplex, szimbólumokkal teli illusztrációk szólítják meg. Ők egy olyan világba nőnek bele, ahol a kép a domináns nyelv. Ebből a szempontból a kép szerepe hasonló ahhoz, mint az európai kereszténység kezdetén a freskók és ikonográfiák világa: a befogadó a történet hallgatása közben a képet is értelmezte. Szerintem a 21. századi, mesét hallgató gyerekek nagyon hasonló módon fogadják be a történeteket a mesét felolvasó felnőttek által, így az illusztráció műfaja is sokkal teltebb, összetettebb, vizuálisan súlyosabb lesz. A szöveg és a kép szintézist alkot, ami gazdagabbá teszi az olvasás élményét. Úgy érzem, ez kifejezetten izgalmas korszak minden alkotó számára.

–  Mi az az emberi többlet, amit az MI soha nem tud pótolni?
– Az illusztráció mindig funkcióval bír: lehet egyszerű jelzés egy névjegykártyán, lehet díszítő elem egy könyv lapján, vagy lehet komplex, sokrétegű kép egy mesekönyvben. Hogy melyik irányba mozdul el, az az alkotótól és a szövegtől is függ. Az MI-vel könnyen lehet illusztrálni egy történetet, de a személyes, mélyebb jelentésrétegeket nem lehet valóban létrehozni vele. A komplexitás, az egyéni döntések, a belső értelmezés az, ami emberi sajátosság.

– A Kincskereső kisködmön legújabb kiadását a te illusztrációid színesítik. Mennyire volt az alkotás érzelmi munka?
– Egyértelműen az volt. Gyerekkoromban Móra Ferenc helyi „óriásnak” számított, akinek minden gyerek a nyomába szeretett volna lépni. Amikor először olvastam a Kincskeresőt, magával ragadott Gergő varázslatos világa. Felnőttként, újraolvasva már értettem ezt a varázslatot: ugyanott nőttem fel, nekem is pont olyan sárga volt a nyári napfény, pont olyan kék a téli, első havas reggel. Én is ugyanúgy kukucskáltam a piac felé, ami a mai napig ugyanott nyitja kapuit a városlakók felé. Az illusztrálás így személyes utazássá vált számomra, élmények és emlékek újraélésévé. Minden emberi alkotás ebből építkezik: tapasztalatból, átélt valóságból.

– Érzékelsz elmozdulást a kiadók részéről az MI irányába? Milyen lesz a szakma tíz év múlva?
– Az MI megjelent a piacon, főként az olcsó előállításra szánt, tömegkönyvek világában, amelyek gyakran szupermarketekben vagy online áruházakban jelennek meg. Ezeket a kiadók is elkülönítik a művészi igényű kiadványoktól. Ezzel párhuzamosan egyre erősebb a művészi illusztráció jelenléte is Magyarországon. Rendkívül tehetséges, komplex vizualitású alkotók kapnak teret a gyermekkönyvpiacon. Úgy gondolom, tíz éven belül még markánsabb lesz a kettéválás a tömegtermékek és az exkluzív, művészi könyvek között.

– Mit tanácsolnál egy pályakezdő illusztrátornak, aki bizonytalan az MI térnyerése miatt? Mi az, amibe hosszú távon érdemes energiát fektetnie?
– Elsősorban önmagába. Ez nem önteltséget, hanem alázatot jelent: azt a munkát, amely szükséges a professzionális szint eléréséhez. És ez még csak a kezdet, hiszen nincs olyan alkotó, aki ne tanulna egész életében. Az MI-től nem kell félni. Az ember keze által létrehozott alkotás mindig örök érték marad. A legfontosabb, hogy az ember megértse önmagát, tudja, mit szeretne alkotni, és kitartóan küzdjön az álmaiért. Minden rajzolással töltött nap közelebb visz ehhez.

fotó: Babiczky Tibor