Július 23. csütörtök, Lenke
2014. június 27., 12:01

Több és jobb a magyar búza

A tavalyinál több és jobb minőségű kenyérgabona várható idén az előzetes termésbecslések alapján, a betakarítás az ország déli és középső részén már elkezdődött.
Búzatábla 2014 0627.jpg (1024 x 681 px)

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter közlése szerint a 200 ezer hektáron vetett őszi árpa betakarítása már befejezéséhez közeledik, és a szokásosnál két héttel korábban indult el az őszi búza aratása is. Mintegy 1,1 millió hektárnyi hazai termőterületén az előrejelzések szerint 5 millió tonna körüli össztermés várható. A hozamok várhatóan 4,5-5,5 tonna körül alakulnak hektáronként, így kenyérgabonából az idén 10-15 százalékkal több kerülhet a magtárakba, mint az előző 5 év átlagában.

A miniszter elmondta, a minőség is jobb a tavalyinál, a szükséges raktárkapacitás rendelkezésre áll a termés tárolására. A napokban lehullott csapadék nem okoz számottevő fennakadást a betakarításban. Az ország kenyérgabona szükséglete 1,2-1,3 millió tonna, így a takarmány célú hasznosításon kívül az idei termésből a számítások szerint mintegy 2,5 millió tonna árualap keletkezik, amelynek zömét exportpiacokon értékesítik - mondta a miniszter.

Fazekas Sándor kiemelte: a karcagi kutatóintézet területén újonnan nemesített magyar búzafajtákat aratnak, melyek kiválóan alkalmazkodnak az Alföld, ezen belül is a Nagykunság időjárási és talajviszonyaihoz, így elérik, sőt akár meghaladni is képesek a hektáronkénti 6-7 tonnás termésmennyiséget.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram