Február 7. szombat, Rómeó, Tódor
2018. augusztus 07., 12:57

Tizenkét ország legjobbjai ragadtak ütőt

A hagyományokhoz híven idén augusztusban is nemzetközi asztalitenisz edzőtábort rendeztek a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Az egyhetes foglalkozásokra 12 országból érkeztek 2006 és 2007 között született fiatalok. Országonként a legjobb három versenyző ragadott ütőt, mellettük 25 magyar játékos vett részt a tréningeken. A napi edzéseket 11 nemzetközi és 12 magyar edző koordinálta. Az ügyességi, erőnléti felkészítés mellett szakmai edzésprogrammal fejlesztették a gyermekek képességeit – tudtuk meg Karsai Ferenctől, a rendezvény fővédnökétől, a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola vezetőjétől.
P8060002.JPG (3968 x 2976 px)

A tábor során napi két edzést vezényeltek a fiataloknak, több mint 20 asztalnál folyt a munka. A korosztályos tehetségeket ezúttal is kiértékelték, a legjobbakat kiválogatják. A felkészülést és a tábor lebonyolítását szakértő edzők, valamint félegyházi játékosok segítették az elmúlt évekhez hasonlóan. Az edzések mellett jutott idő kirándulásra is, idén egy pálmonostori tanyára utaztatták el a fiatalokat.

 

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram