Télűző családi farsang a Bankfalui Óvodában

– A farsang vízkereszttől hamvazószerdáig tartó hosszú, vidám, humorral fűszerezett télbúcsúztató időszak. Ennek leglátványosabb programja a jelmezes farsangi mulatság, amelyet február 13-án rendeztünk meg a Bankfalui Óvodában. Ebben az időszakban a vidámság, a népi csúfolódás, a néphagyomány értékeinek őrzése, a népszokásokkal való ismerkedés áll az óvodai élet középpontjában. A kisgyermekekkel már hetek óta készültünk a nagyon várt jelmezes, táncos mulatságunkra. Medvét táncoltattunk, kézműveskedtünk, ügyességi és versenyjátékokat szerveztünk, verseltünk, népi rigmusokat, csujjogatókat, dalokat énekeltünk játékos mozdulatokkal, hangszerekkel, tánccal kísérve. A jótékonysági délutánunkra meghívtuk a család apraját-nagyját. Felkínáltuk a lehetőséget arra, hogy a szülők is magukra ölthetnek hozzájuk közel álló jelmezt, amely még örömtelibbé, vidámabbá tette a napot – mondta el Vízhányó Rita.
A megjelenteket Szűcs László bűvész kápráztatta el varázslatos műsorával. Csillámtetoválások is készültek Zsibrita-Gácsi Zsuzsanna óvodapedagógus közreműködésével, miközben a büfében finomabbnál finomabb csemegéket lehetett kóstolni. A kora esti időszakban természetesen nem maradhatott el a kiszebáb égetése, amely során a gyermekek csörgőkkel vonultak az udvarra a szülők, nagyszülők kíséretében. Hangos csúfolókkal, rigmusokkal, dalokkal, tánccal űzték el a telet, várva a megújuló, zöldellő tavaszt.
A tagintézmény-vezető a Bankfalui Óvoda dolgozói nevében megköszönte a szülők együttműködését, a támogatóiknak pedig, hogy hozzájárultak a nap sikerességéhez.
Dél-100 Kft., Fornetti, Félegyházi Pékség, Szeleczki Károly, Balanyi Dávid, Kujundzic Róbert, Zöldmező Lovas SE, Brilli-Art Stúdió Tánccsoport Egyesület, Kulacs Étterem, Otthon Étterem, Gyros-Ház, London Burger, Köménymag Gasztroház, László Gumiszerviz Kft., Venyige tanya (Orgovány), Angel Szépségszalon, Kiss Melinda kozmetikus, Tarjányi Melinda fodrász, Mihályfiné Görög Katalin kozmetikus, Szabó Eszter, Kecskeméti Vadaspark.






