December 5. péntek, Vilma
2025. május 26., 10:00

Teltházas közönség előtt léptek fel a Padkaporos Gála résztvevői

Teltház, ritmus, lendület és öröm – ezek jellemezték azt az évzáró gálát, amin körülbelül 120 táncos lépett színpadra a Móra Ferenc Művelődési Központban. A Lám én tudok táncolni, itt maradok mulatni! című est során a Padkaporos Táncegyüttes és a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata közös műsorral zárta a 2024–2025-ös tanévet, elvarázsolva a közönséget a magyar néptánckultúra gazdagságával.

A Városalapítók Hete rendezvénysorozat részeként megvalósuló eseményen félegyházi, kunszállási és fülöpjakabi csoportok váltották egymást a színpadon, különböző tájegységek jellegzetes táncait megidézve – Somogytól Sárközön át Felcsíkig. A gálaműsort Jankovszki Zoltán, a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója nyitotta meg, aki köszöntőjében örömét fejezte ki a népes közönség láttán. Mint mondta, ő maga is táncolt fiatalkorában, s külön öröm számára, hogy ma már egy ilyen erős és gyümölcsöző kapcsolat működik a Padkaporos Táncegyüttes és az iskola néptánc tagozata között. Megemlékezett a néptáncegyüttes egyik alapító tagjáról, Kasza Ákosról is, aki már nincs közöttünk, de munkássága örökre része marad a közösség történetének. Végezetül köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a gála megvalósítását: a pedagógusoknak, a segítő szülőknek és a Móra Ferenc Művelődési Központ munkatársainak.

A színpadon sorra mutatkoztak be a csoportok. A Padkaporos Táncműhely györgyfalvi táncokkal nyitotta a műsort, majd a Gyöngyvirág csoport somogyi gyermekjátékokat és ugrósokat adott elő. A fülöpjakabiak szintén somogyi ugróst táncoltak, a kunszállásiak előbb sárközi, majd bonchidai koreográfiával tértek vissza – utóbbit Hallod babám, mit fütyörész a rigó címmel mutatták be. A Naprózsa csoport szilágysági, míg a Pitypang csoport Ezt szeretem én… címmel bodrogközi táncokat vitt színpadra. A műsort záró Terem című felcsíki mulatság ismét a Padkaporos Néptáncműhely előadásában aratott nagy sikert.

A koreográfiák Kürti Papp Nóra, Varga Andreas, Kátai Tibor, Both József, Kirch Zoltán és Podpácz Beáta szakmai irányításával készültek. A csoportvezetői feladatokat Kürti Papp Nóra, Varga Andreas és Kátai Tibor látták el. A zenét Inoka Győző és Barátai biztosították, akik lendületes játékukkal tették még emlékezetesebbé az estet.

A nézők vastapssal jutalmazták a fellépőket, akik magabiztosan és örömmel táncoltak – bizonyítva, hogy a néptánc nem csupán hagyomány, hanem élő, örömet adó közösségi élmény is Kiskunfélegyházán és környékén.

Fotó: Nagy Gergely

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram