December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 29., 18:00

Teltházas koncert volt a nyár utolsó Hattyúkerti Zenés Estéjén

Augusztus 28-án este különleges zenei élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár udvarára. A Hattyúkerti Zenés Esték programsorozat keretében a Kiskun Brass rézfúvós kvintett adott nagysikerű koncertet.

A könyvtár belső udvara teljesen megtelt zenekedvelő látogatókkal, akik nagy érdeklődéssel fogadták a formáció műsorát. Bár a meghirdetett tagok közül Földi Jácint ezúttal nem tudott részt venni az esten, a zenekar így is teljes értékű produkcióval lépett színpadra. A közönséget elvarázsolta a helyet betöltő színes előadás, amihez Pallagi Gábor és Magony Dezső trombitán, Magyari-Benkő Gabriella kürtön, Vaczláv Gergő harsonán és Magyari András tubán járult hozzá.

A koncert igazi zenei időutazás volt: a reneszánsz dallamoktól a barokk fénylő művein át egészen a 20. század legismertebb darabjaiig kalauzolták a hallgatóságot. A repertoárban helyet kaptak filmzenék, jazz-darabok, valamint az örökzöld operettslágerek is, melyeket a közönség vastapssal jutalmazott.

Az est különlegessége volt, hogy a zenei élmény mellé a Vizhányó Pincészet jóvoltából borkóstoló is társult, így a látogatók egyaránt élvezhették a dallamokat és a finom borokat.

A teltházas rendezvény méltó módon zárta a nyarat és ismét bebizonyította, hogy a zene és a közösségi élmény kéz a kézben járnak Kiskunfélegyházán. A Hattyúkerti zenés esték sorozat záró eseménye szeptember 4-én, csütörtökön lesz, ahol dr. Tóth Ákos és Tóth Gyula előadását tekinthetik meg az érdeklődők.

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram