Július 23. csütörtök, Lenke
2014. augusztus 04., 20:06

Tanulással telt a zenei tábor

Sikeres koncerttel zárult Borsihalmon a fiatal zeneiskolások egyhetes tábora. A táborlakó gyerekek programjának jelentős részét az új darabok tanulása jelentette. A záró előadás vastapsa után azonban nem akadt senki, aki sajnálta volna a gyakorlásra szánt időt. \n
unnamed (1).jpg (1256 x 754 px)

A táborba 27 növendék jelentkezett. A legfiatalabb még csak szeptemberben kezdi meg általános iskolai tanulmányait, az átlagéletkor pedig 7-8 év között volt. Sokan eddig még nem működtek közre közös zenélésben, voltak olyanok is, akik először játszottak azon a hangszeren, amellyel szerepeltek a kamaradarabok előadásában. Mindezek ellenére örömmel vettek részt a foglalkozásokon, akár egyéni, akár közös volt. Tanáraikkal együtt pedig részt vállaltak a tábor működtetésében is. Segítettek a konyhán terítéssel, és takarítottak.

A tábor zárásakor Kis-Fekete Vilmos táborvezető elmondta, hogy a szülők közül is sokan voltak, akik támogatták mindennapjaikat. Ki eszközökkel, ki élelmiszerrel, ki pedig csemegével járult hozzá a táborozáshoz. A lényeg azonban a szakmai munka volt. Az, hogy a tanárok egy hét alatt többet tudtak foglalkozni növendékeikkel, mint tanítási időben egy hónap alatt. A gyerekek fogékonyak voltak a tanulásra, és boldogok voltak, amikor sikeres koncerttel zárták a tábort.

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram