December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 20., 19:37

Tánc és gyermekkoncert várta a látogatókat szerdán délután

A Silver Step Táncstúdió növendékeinek bemutatójával kezdődött a szerda délutáni nagyszínpadi programsor a sportcsarnok parkolójában.

A látványos és dinamikus műsorban fellépett minden korcsoport, produkciójukat a megszokott nagy taps követte. A táncokat három blokkban láthatta közönség, az első kettőben rövidebb mixeket vonultattak fel az elmúlt évben tanultakból, majd az utolsó részben a legfrissebb, a nyári tábor alatt összeállított újdonságokat láthatta a közönség. A kiskunfélegyházi csoportok mellett Kisteleken is vannak Silver Stepes növendékek, művészeti vezetőjük, koreográfusuk 15 éve Kovács Sándor.

A táncosok után a háromszoros Fonogram-díjas énekesnő, dalszerző Kovácsovics Fruzsina és zenekarának gyermekműsora következett, a legkisebbek nagy örömére.

A meleg ellenére már a délután folyamán sok látogató érkezett a helyszínre, akik szívesen válogattak a kézművesek portékáiból és kóstolták meg a felvonultatott ételeket, italokat.

Fotó: Patyi Zoltán

Z. A.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram