Szolgálatra jelentkezem, nem luxizásra!

Vállalkozó vagyok, a munka- és tűzvédelem területén végzek szolgáltatásokat vállalkozások számára, immár 25 éve. Ennek eredményeként jó a rálátásom a munkáltatók helyzetére, a gazdaság szereplőire városunkban.
Politikai működésem 2008-ban a Jobbikkal kezdődött, ennek eredményeként lettem képviselő 2010-ben településünkön, majd pedig a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatban is. Mindvégig ellenzékben kellett tevékenykednem, ennek ellenére olyan fontos kezdeményezésem is működnek, mint az orvos- és rezidens képző ösztöndíj vagy a városi hagyományőrző- és hazafias tevékenységet elismerő városi díj.
Szívügyem a városi Petőfi kultusz ápolása, díszpolgárunk, Huszka József életművének ismertetése, a magyar népi kultúra gyakorlása, tovább vitele, a hazafias tevékenységek támogatása.
Nevemhez nem fűződnek botrányok, urizálás, luxus jelenségek. Inkább jellemez a segítő szándék, a problémák megoldása. Megválasztásom esetén teljes munkaidőben önöket kívánom szolgálni, nem akarok főállásom mellett vállalkozási tevékenységet végezni. Meggyőződésem, hogy egy polgármester az év minden napján 24 órában települése lakosságát kell, hogy szolgálja. Ebben példaképem Csáki Béla Fülöpjakab örökös polgármestere és Ficsór József egykori polgármesterünk.
A félegyházi polgármester választás nem csak időközi voksolás, hanem a 2026-os parlamenti választás főpróbája is számunkra, kezdjük a rendszerváltást Kiskunfélegyházán!






