Szellemi kulturális örökség napját ünneplik Ópusztaszeren

Az uráli őshazától Budapestig tartó út számos fontos állomást érintett külföldön és Magyarországon egyaránt. Mindenhol ünnepségek, megemlékezések sorozata fogadta a hagyományőrzés iránt elkötelezett, civil lovasokat. Az egyik ilyen helyszín volt Ópusztaszer, a Nemzeti Történeti Emlékpark területe, amely a magyarság összetartozásának szimbolikus emlékhelye is egyben. A konferenciát szervező Pest Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ ezért döntött úgy, hogy itt elevenítik fel október 17-én, a Szellemi kulturális örökség napján a három évtizeddel ezelőtti legendás lovastúra eseményeit és eredményeit. Az emlékrendezvényen jelen lesz és köszöntőt mond Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultációért Felelős helyettes államtitkára.
Az előadók a délelőtti szakmai programban közösségi sportteljesítményként, a délután folyamán pedig művelődéstörténeti eseményként elemzik a túrát, megfogalmazzák örökségét, máig érvényes üzenetét. A szervezők komplex, a lovas hagyományőrzést és kultúrát minden részletében képviselő rendezvényként tekintenek az emlékkonferenciára, ami a nagyközönség számára is nyitott. Meghívást kapnak olyan szakemberek és civilek is, akik a magyar honfoglalás kutatásával, a Magna Hungáriával, valamint a baskír-magyar kapcsolatokkal tudományos szinten, vagy öntevékeny csoport tagjaként foglalkoznak. Számukra az esemény lehetőséget teremt a bemutatkozásra is, önálló standokon, a látogatóközpont előterében.
Az emlékrendezvény kísérőprogramjaként a résztvevők az előadások után megtekintik Feszty Árpád monumentális festményét, A magyarok bejövetele című körképet és látogatást tesznek a Cseppentő család ópusztaszeri akhal teke ménesénél. Ez az a lófajta a ma létezők közül, amely a X. századi magyar eredetű lómaradványokhoz genetikailag a legjobban hasonlít.
Regisztráció:
A rendezvény részletes programja a mellékelt plakáton olvasható. A részvétel ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehetséges: https://tinyurl.com/2pw2dssv
További információk:
A tanácskozás a túra emlékezetápolását célzó, 2025-ös programsorozat részét képezi. Jelentős eseménye az Őseink Útján Lóháton Baskíriától – Dunavarsányig Csobolyó kapitány naplójának második kiadása, de ide tartozik az Őseink útján weboldal létrehozása is. A honlap a túra teljes bemutatását szolgálja majd: valamennyi, az út során készült fénykép, napló, visszaemlékezés és sajtómegjelenés elérhető lesz itt. A tervek szerint a weboldal az ópusztaszeri konferencia előadásaival kiegészülve fogja megkezdeni a működését. A szervezők remélik, a jubileumi programsorozat hozzájárul ahhoz, hogy a lovastúra a Nemzeti Értékek közé felvételt nyerjen – ezt a konferenciát követően fogják kezdeményezni a Magyar Értéktár rendszerén keresztül.

Fotó: Csodálatos Magyarország






