Február 3. kedd, Balázs
2016. október 19., 16:50

Szavazzunk a "Príma" mazsorettekre!

A Kiskunfélegyházi Mazsorett Egyesület is jelöltje a Magyar népművészet és közművelődés kategóriában a Bács-Kiskun Megyei Prima Díjnak. Az elismerés rendszerének célja, hogy megőrizze a magyar értelmiség és szellem helyi eredményeit, erősítve a kisebb társadalmi egységek összetartozását, elősegítve fejlődésüket. Az évenként odaítélt megyei díjat mind a tizenkilenc megyében, megyénként hárman nyerhetik el.
Kiskunfélegyházi Mazsorett Egyesület.jpg (597 x

A kiskunfélegyházi egyesület 1992-ben alakult, azóta a különböző korosztályokat képviselő csoportjaik számtalan rendezvényen szerepeltek nagy sikerrel. Céljuk a fiatalok mozgáskultúrájának fejlesztése, a közösségi szellem erősítése, részvétel Kiskunfélegyháza kulturális életében. Tucatnyi nagy rendezvény szervezésében vettek részt a városban. 2002-ben kiemelt arany diplomát szereztek. 2007-ben az olaszországi Feltrében szerepeltek a kecskeméti ifjúsági fúvószenekarral.

Az elmúlt években számos hazai és nemzetközi fesztiválon szerepeltek nagy sikerrel. 2013-ban nagy sikerű országos mazsorett fesztivált rendeztek Kiskunfélegyházán. 2016-ban, a büki országos mazsorett fesztiválon a Nefelejcs csoport show kategóriában arany, a Csillagfény csoport show- és pompon kategóriában is kiemelt arany minősítéssel térhetett haza a színvonalas programról. A legjobb tamburmajor díja is Kiskunfélegyházára került, a különdíjat Nemcsok Evelin, a Csillagfény csoport tagja kapta meg.

A jelölés megtiszteltetés az együttesnek, ahogy a városnak is. A díjat azonban csak akkor vehetik át a november 27-ei díjkiosztón, ha a legtöbb internetes szavazatot kapják közönségüktől, tisztelőiktől, a zenebarátoktól. Zenészeinket a siker elérésében a www.primadij.hu oldalon juttathatjuk a csúcsra. Szavazni november 15-éig lehet, egy-egy személy több szavazattal is támogathatja mazsoretteinket – de ismételt szavazásnál egy órát kell várni.

A Prima Primissima Díj sikere a vállalkozói szféra figyelmét is felhívta az elismerés fontosságára: a vállalkozók legjava hamar felismerte a díj értékeit, így 2005-től a Prima Primissima területi Prima díjakkal egészült ki. Alig hat év alatt az összes megye csatlakozott, így mára az ország egész területén önálló elismerésben részesülhetnek a szellemi élet, a kultúra, a tudomány, a művészet és a sport megyei legjobbjai. Ők azok, akik közelről figyelhető, megismerhető példaképeivé válhatnak szűkebb hazájuk közösségének.

A megyei jelöltek:

Benczúr Csaba, író, jogász, Kecskemét

Barta Dóra táncművész, koreográfus, Kecskemét

Szemők Zsuzsanna, szobrászművész, Kecskemét

Dr. Bozóki Sándor, matematikus, a Corvinus Egyetem docense, Kiskunmajsa

Kemény András, nyugalmazott pedagógus, Kunadacs

Vinczellér Zsolt, építész, belsőépítész, Kecskemét

Kozák Polett, a Kecskeméti Televízió főszerkesztő-helyettese, Kecskemét

Hosszú Katinka, háromszoros olimpia bajnok úszó, Baja

Kiskunfélegyházi Mazsorett Egyesület, Kiskunfélegyháza

Markóné Szalai Gyöngyvér, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Baja

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram