December 5. péntek, Vilma
2025. július 10., 12:00

Szabadtéri filmvetítésre várják az érdeklődőket

Mozi a csillagok alatt címmel, szabadtéri filmvetítésre várja az érdeklődőket Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és az Ifjúsági Iroda július 12-én, szombaton és 13-án, vasárnap este a Nagyposta melletti parkolóban.

A tavalyi évben elindított kezdeményezés sikerére tekintettel, idén két napon át élvezhetik a látogatók a különleges helyszín adta moziélményt. A vetítés mindkét napon ingyenes. Szombaton 18 órától, érkezési sorrendben foglalhatják el helyeiket a nézők, 21 órától látható a Hogyan tudnék élni nélküled? című, 2024-ben bemutatott zenés, romantikus magyar filmvígjáték. Az este hangulatfelelőse a Marching Jazz Band lesz.

Vasárnap a Wonka című, brit-amerikai zenés alkotás kerül vászonra, amelynek kezdési időpontja 20:30 perc. A film 6 éven felülieknek ajánlott, a szervezők elsősorban a kisgyermekes családokat célozták meg a vetítéssel.

A szabadtéri mozi ideje alatt kitelepült pizzasütő, vattacukor, pattogatott kukorica és édesség árus, valamint italos stand is rendelkezésre áll, és ezen időpontokban a piac melletti nyilvános illemhely is nyitva tart majd.

A helyszínt biztosító parkolót július 11-én, pénteken 18 órától július 14-én, hétfőn hajnali kettő óráig teljes terjedelmében lezárják, ezért a lakosság türelmét és megértését kérik a szervezők.

Z. A.
Fotó: Fantoly Márton
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram