Sorsok Háza – Tíz éve a félegyháziak szolgálatában

Mint azt Antal Györgytől megtudtuk, Kiskunfélegyházán kívül még nyolc helyszínen működik Sorsok Háza Szociális Intézmény. Városunkban a szenvedélybetegek közösségi alapellátása 2020 januárja, míg pszichiátriai betegek nappali ellátása 2015 februárja óta elérhető ebben a formában. A bajai, kiskunhalasi, kiskőrösi, makói, hódmezővásárhelyi, kalocsai, jánoshalmi és kiskunmajsai régióban mindkét célcsoport számára nappali ellátás áll rendelkezésre. Emellett Baján, Kiskunhalason és Kiskőrösön – országos befogadással – támogatott lakhatásra is lehetőség van, ami a fenti célcsoportok mellett másfél éve már a fogyatékkal élők számára is rendelkezésére is áll. Legújabb szolgáltatásaik közé tartozik a Pécs melletti Pogányban idén októberben megnyitott női rehabilitációs intézmény.
Fábián Nóra kifejtette: nappali intézményük minden hétköznap 8 és 16 óra között fogadja a betegeket a Kun utca 10. szám alatti telephelyükön, ahol különböző szolgáltatások, foglalkozások közül választhatnak. Az ellátottak itt reggelit és jó szót is kapnak, a munkatársakhoz munkakeresés, ügyintézés, orvosokkal való kapcsolattartás és szállítás ügyében is bizalommal fordulhatnak. A nappali intézményben való részvétel azonban kizárólag pszichiátriai és addiktológiai gondozón, vagyis az egészségügyi ellátórendszeren keresztül elérhető a rászorultaknak!
A szakembertől megtudtuk azt is, hogy a nappali foglalkozásaik keretében többek között kézműves foglalkozás, bibliaóra, észbontó csoportfoglalkozás, ülőtorna, relaxáció áll a gondozottak rendelkezésére, és havonta egyszer kiránduláson is részt vesznek. ezek a programok erősítik a közösséghez tartozás élményét, végső soron a kliensek gyógyulását, mentális egészségét, társadalomba való integrációját.
Egészen más eszközöket alkalmaz a közösségi ellátás, amiről már Kökény Ágnestől tudtunk meg részleteket.
– A közösségi ellátás keretében az intézmény munkatársai otthonukban keresik fel klienseiket. Ebben a gondozási formában az ellátottak nem járnak be a telephelyre, legfeljebb havi egy csoportfoglalkozás alkalmával. A Sorsok Háza munkatársai mennek el a beteghez és „viszik házhoz” a különböző szolgáltatási elemeket a tanácsadástól az esetkezelésen, orvoshoz való segítésen át a közösségbe való visszacsatlakozásig. Ez az ellátotti kör jellemzően tanyákon, külterületen élő szenvedélybetegekből áll, akiket a közösségi ellátás munkatársai delegálnak nappali ellátásba, rehabilitációra, ha arra igény van. Ezek a gyakran bezárkózott, nehezen kapcsolódó, szerhasználati zavarral vagy viselkedési addikciókkal rendelkező emberek akik számára nagyon fontos a gondozó személye, a vele való kapcsolat. Legtöbbször családsegítő, rendőrség, vagy háziorvos jelzése alapján kerülnek az ellátórendszer látóterébe. A kapacitásunk legfeljebb 41 ilyen személy gondozására terjed ki, jelenleg 39 fővel dolgozunk.
A Sorsok Házában más a siker mértékegysége, mint a hétköznapi életben. Az itt dolgozó szakemberek egy apró változásban is képesek meglátni a fejlődést.
– Aki kezdetben nem tartotta be a megbeszélt időpontokat, vagy rendezetlen külsővel jelent meg és később pontosan, tiszta ruhában érkezik, az már siker, amit értékelni kell! – hangzik el a példa. Annál is inkább, mert a cseppet sem könnyű lerázni a függőségben, vagy pszichiátriai betegségben szenvedőket sújtó stigmákat, társadalmi előítéletet, és végigjárni egy élethosszig tartó betegség tünetmentessé válásának gyötrelmes útján.
A Sorsok Háza programjainak szerves része a bibliaóra, amit a fenntartó, a Baptista Egyház tesz lehetővé. Kiskunfélegyházán a hitéleti vezető Széll Csaba, aki kéthetente tart foglalkozásokat. Az órák látogatása önkéntes alapon működik. Célja, hogy összehozzák a gyülekezeteket a célcsoportokkal. Az intézményben folyamatos igény mutatkozik a vallási jellegű eseményekre, az órákon közösségápolás, ének, imádság, beszélgetés, igehirdetés zajlik. Széll Csaba szerint minden történet, példázat, a Jóisten igéje alkalmas jobbításra, hiszen Isten igéje nem válogat az egészséges és beteg emberek között!
Látogatásunkkor jelen volt Bruder Gergő helyi lelkipásztor is, aki hangsúlyozta: minden gyülekezet felelőssége kiterjed a városra és az abban működő intézményekre is.
– Segíteniük kell, felvállalni olyan embereket is, akik a társadalom peremére csúsztak! A félegyházi gyülekezet missziója, hogy az evangéliummal elérjék az embereket. Ennek érdekében többek között megszervezték intézményen belül az első hálaadó istentiszteletet, ahol az ellátottak és a gyülekezet tagjai közösen mondanak köszönetet azért, amit addig elértek.
A Sorsok Háza Szociális Intézmény elérhetőségei:
Email: [email protected]
Telefon: 06-20/286-13-44






