December 5. péntek, Vilma
2025. október 05., 14:00

Sokan látogattak ki az idei Mezgé Piknikre

Ismét benépesült a Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Csongrádi úti tangazdasága, ahol október 4-én, szombaton rendezték meg a tizenegyedik Mezgé Pikniket. A családias hangulatú esemény sok száz érdeklődőt vonzott, akik színes programokon, sporteseményeken és gasztronómiai élményekben gazdag napot tölthettek együtt.

A rendezvény során a látogatók betekinthettek az iskola szakmai életébe, találkozhattak a diákok munkáival, és megtekinthették a tangazdaság mindennapjait. Idén először szerveztek kutyás futást, a négylábú kedvencekkel indulók egy 1,3 kilométeres körön teljesíthették a távot. Emellett a hagyományos 5 és 10 kilométeres futásokat is megtartották, természetközeli útvonalon, ahol a sportolók szántóföldek, gyümölcsösök mellett futhattak el.

A program részeként traktoros felvonulást és ügyességi versenyt, kutyaszépségversenyt, állatsimogatót, valamint istálló- és állatbemutatót is tartottak. A gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatták a rodeó lovat és a díjlovas szimulátort, a tanulók által készített termékek vására és a gasztropiac pedig helyi értékeket hozta közelebb a közönséghez.

Különleges élményt jelentett, hogy az idén felújított egykori magtárépület először szolgált rendezvényközpontként. A tágas, mintegy 300 négyzetméteres térben étel- és italkínálat, valamint szakmatörténeti kiállítás várta a vendégeket, ezzel is emelve a piknik hangulatát.

A 11. Mezgé Piknik bizonyította, hogy a hagyomány és az újdonság jól kiegészítik egymást: az esemény egyszerre adott élményt, szórakozást és betekintést az iskola mindennapi szakmai munkájába, miközben igazi közösségi ünneppé vált.

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram