December 5. péntek, Vilma
2025. július 11., 10:00

Sikerrel zárult a „Kis szakik” hete

Játékosan, mégis komoly céllal zajlott le idén is a „Kis szakik” hete elnevezésű pályaorientációs programsorozat június 23. és 27. között a KSzC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban, ami a 12-14 éves fiatalokat vezette be különféle szakmák világába. A rendezvény immár harmadik alkalommal kínált változatos és élménydús foglalkozásokat azoknak a fiúknak és lányoknak, akik szívesen ismerkedtek meg közelebbről a munka világával, miközben közösségi programokon is részt vesznek.

A fiúkat műszaki és technikai területek várták: hegesztettek, asztalosműhelyben dolgoztak, festettek, CNC-gépekkel ismerkedtek, valamint az autószerelés rejtelmeibe is belekóstoltak. A nap egyik különleges programpontja volt a kadétvilág bemutatása, ahol fegyelemmel, csapatszellemben kellett helytállniuk.

A lányok sem unatkoztak: kereskedelmi és szépészeti foglalkozásokon vettek részt, kreatív programokon alkottak a kézműves kuckóban, süteményeket készítettek a cukrászműhelyben, és betekintést nyertek a szociális és egészségügyi ágazatok mindennapjaiba is.

A délutánokat közös programok színesítették. A résztvevők meglátogatták a Kiskun Múzeumot és a Petőfi-házat, nyelvi foglalkozásokon vettek részt, esténként pedig izgalmas kollégiumi események várták őket. A hét lezárásaként egy jó hangulatú sportdélután következett, ahol a mozgás mellett a csapatmunkáé és az elsősegélynyújtási alapismereteké volt a főszerep.

A program lebonyolításáról és céljáról Bodorné Szikora Erzsébet felnőttoktatás-vezető nyilatkozott:

– A „Kis szakik” hete lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek különféle szakmákat kipróbáljanak, miközben önmagukat is jobban megismerik – felfedezhetik, mi érdekli őket, miben tehetségesek, és milyen területen képzelhetik el a jövőjüket. Az élményszerű tanulás a kulcsa annak, hogy a jövőben tudatosabb döntéseket hozzanak a továbbtanulásról – emelte ki a szakember.

A rendezvény egyértelműen bizonyította, hogy a pályaorientáció lehet élvezetes, hasznos és maradandó. A „Kis szakik” hete sokkal többet adott, mint egy nyári program: élményt, tapasztalatot és önbizalmat nyújtott azoknak, akik részt vettek benne.

Fotó: Bodorné Szikora Erzsébet

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram