Július 23. csütörtök, Lenke
2014. május 12., 21:50

„Repülj madár, repülj...”

Kedves műsorral, változatos képzőművészeti alkotások bemutatásával nyílt meg az ovisok tavaszköszöntő kiállítása május 12-én a városi könyvtárban. A rendezvénnyel – immáron hatodik alkalommal – Hévizi Istvánnéra emlékeztek, Kiskunfélegyháza szeretett és közismert óvodapedagógusának munkásságára. \n
DSCF9370.JPG (3488 x 2616 px)

 

 

 

 

Az emlékkiállítás megnyitóján Tarjányi Mihályné elmondta: az óvodások – nevelőik segítségével-nagyon gazdag és változatos anyagokból készítették el tavaszt idéző alkotásaikat. Papírt, diót, szöveteket, sőt még műanyag palackokat is felhasználtak. Képeiken fecskék ülnek a drótokon és baglyok okoskodnak az ágakon. A kiállítás valóban a tavaszt idézi.

A Nyugdíjas Pedagógus Klub elnöke szólt arról is, hogy ezt a rendezvényt Hévizi Istvánné, Valika néni emlékére rendezték meg. Ő volt ugyanis az az óvodapedagógus, aki hosszú éveken keresztül példaértékűen dolgozott azon, hogy a legkisebbek is kibontakoztathassák, megmutathassák képességeiket. Ennek érdekében sok kiállítást, mesemondó- és sportversenyt rendezett városunkban az óvodásoknak.

A közönséget a Kossuthvárosi Óvoda és a Százszorszép Óvoda köszöntötte műsorral.

A kiállításmegnyitón jelen volt Valika néni unokája, Hévizi Virág is, aki virtuóz hegedűjátékával kápráztatta el a jelenlévőket.

 

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram