Július 23. csütörtök, Lenke
2014. július 30., 10:46

Rátörte az ajtót a volt élettársára

Garázdaság, testi sértés és magánlaksértés miatt vették őrizetbe a 34 éves kecskeméti férfit.
Kecskemét ajtóbetörés 2 2014 0730.jpg (503 x 334 p

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást rendelt el garázdaság, könnyű testi sértés és magánlaksértés vétségek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. László 34 éves helyi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. július 28-án 20 óra és 21 óra közötti időben Kecskeméten, a Kandó Kálmán utca végén található gyalogos aluljárónál előzetes szóváltás nélkül bántalmazta volt élettársát. Ezt követően a hazafelé tartó nőt követte, szidalmazta és kavicsokat dobált az irányába, majd a sértett kecskeméti otthonának bejárati ajtaját beszakította és bement a lakásba.

A nő a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A férfit elfogták a nyomozók, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram