Július 23. csütörtök, Lenke
2014. május 12., 17:37

Programokon és kiránduláson vettek részt a Forrest Gumposok

Visegrád és Esztergom nevezetességeit ismerhették meg a Forrest Gump SE tagjai, a szülök, a gyerekek és a gondozónők egy megnyert pályázat keretében. Az egynapos kirándulást szülőtanfolyamok, családügyi és pszichiátriai előadások előzték meg.
a hajón.JPG (3648 x 2736 px)

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2013 októberében „Szülősegítő szolgáltatások” című, az FSZK Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft által kiírt (41322/45) pályázatán nyertünk 388.000 Ft-ot.

Sportegyesületünk, a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény igazgatóságának Fogyatékosok Nappali foglalkoztatója keretében 2005. óta működik. Az intézmény tizenhat éves működésének ideje alatt a szülők elszigetelten élnek otthonaikban. Mindenki saját gondjának, bajának megoldásának segítésére pályáztunk a „Szülősegítő szolgáltatások támogatására”, hogy új ismeretekkel lássuk el a szülőket, valamint beépítsék ezen ismereteket a mindennapi életükben, eligazodjanak a törvényekben, rendeletekben, és közelebb hozzuk egymáshoz őket.

A programban szereplő szolgáltatástípusokból a szülőtanfolyamot tartottuk leghasznosabbnak. Nevezetesen jogi előadás keretében az érdekképviseleti, a fogyatékosok jogainak érvényesítésében a fontosabb törvények - mint az új polgári törtvénykönyv egyes részeihez – megismeréséhez kaptunk segítséget.

Pszichiátriai előadások keretében traumák, életkori krízisek, agresszió, indulatok kezelése gyermekeink tekintetében volt a téma.

Családügyi előadás folyamán szociális és rászorultság alapján járó segélyek, járadékok, közgyógyellátás, árvaellátás elérhetőségei, kiemelten a fokozott ápolási díj igénybevételének gyakorlati kérdései. Elértük, hogy minden szülő együttműködött és megértették, hogy egymást segítve, kéz a kézben tudunk egymáson segíteni.

A program lezárásaként Visegrád-Esztergomi egynapos kiránduláson vettünk részt - szülők, gyerekek, gondozónők -, mely nagyszerűen összekovácsolta a közösséget. A helyszín kiválasztásában nagy szerepet játszott, hogy a családok 90 %-a most járt először ezen az országrészen. Szentendrén keresztül a Duna vonalát követve a szemek a csodálatos panorámára szegeződtek, egy pisszenést sem lehetett hallani a buszon, mindenkit lenyűgözött a látvány. Ez még fokozódott, mikor a Visegrádi Várba felérve elénk tárult a Duna másik oldala, a komp éppen akkor kelt át a folyó, s mivel csodálatos időnk volt, a legkisebb házakat is jól láthattuk a hegyek tetején. Minden gyereknek feltűnt, hogy onnan fentről milyen picik a kamionok, autók, a buszok. Különösen tetszett a kiállító termek közül a vadászati kiállítás.

Következett Mátyás Király palotája, ahol különösen a 10 perces filmvetítés a palota múltjáról, nyűgözte le a gyerekeket, volt, aki kétszer is megnézte. Ebéd után egyórás hajókiránduláson vettünk részt, melyet nagyon élveztünk.

Esztergomba érve az Esztergomi Vármúzeumot csodálhattuk meg, ahol idegenvezető kértünk, ő részletesen végigvezetett bennünket, és tájékoztatott a vár múltjáról, életéről, és a jelenleg folyó felújításról is. A legérdekesebb talán az óriási ebédlőterem volt, melyet már több mint 800 évvel ezelőtt padlófűtéssel fűtöttek. A toronyba is felmentünk, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a városra, a hídra, a Dunára és Szlovákiára – a másik partra is.

Utána a Bazilikát néztük meg, a csodálatos. lenyűgöző oltárképek, és maga a királyok koronázó templomának szépsége is magával ragadott bennünket. Mindenki kellemesen elfáradt az esti hazaérkezésre.

Ezúton is köszönjük a pályázat kiíróinak ezeket a csodálatos, életre szóló élményeket.

 

FOREST GUMP SE

6100 KISKUNFÉLEGYHÁZA

NÁDASDY U. 12.

 

SZÜLŐSEGÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK TÁMOGATÁSA

(41322/45) PÁLYÁZAT ÉRTÉKELÉSE

 

Kiskunfélegyháza, 2014. május 05.

Iványi László

elnök

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram